Ez a baj a magyar baromfival

Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez - mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BIT) elnök-igazgatója.
Domokos László, 2019. február 5. kedd, 08:17
Fotó: Napi.hu

Az ágazat az elmúlt másfél-két évben jó eredményeket produkált, de tavaly szeptember környékén már látszott, hogy kezdenek felhalmozódni a készletek, amelyek még a legderűlátóbb piaci prognózisok szerint is ki fognak tartani júniusig.

A piaci folyamatok alakulásában nagy szerepük volt a különböző állatbetegségeknek, így 2017-ben a madárinfluenzának - amelynek hatásait a magyar baromfiágazat az elmúlt évben már maga mögött hagyta -, valamint az afrikai sertéspestisnek (ASP). Az ASP miatti korlátozó intézkedések nyomán az európai piacon ragadt hús letöri a baromfiárakat, és ez szakértők szerint hosszabb ideig meghatározó tényező marad - írta a lap.

Ehhez hasonló közvetett, de erős befolyása lehet a brexitnek is. Az Egyesült Királyság ugyanis közel sem önellátó baromfiból, és az európai beszállítók által a brit piacon értékesített baromfihús sorsa bizonytalan, az onnan kiszoruló áru elhelyezése valószínűleg sokaknak megoldhatatlan gondot okoz majd - mondta Csorbai Attila. Eközben Ukrajnából továbbra is nagy mennyiségben érkezik az európai piacra legálisnak tűnő, de inkább féllegális áru, ami szintén árlenyomó tényező.

HOZZÁSZÓLÁSOK