A hvg.hu birtokába került, még hétfőn is csiszolgatott tervezet szerint a "grátisz", 30 millió forintos összeghatárig szóló kártalanításban csak a Quaestor-kötvényesek részesülhetnek, valamint a tavasszal szintén felszámolásra jutott Hungária Értékpapír azon ügyfelei még, akikre - tudtukkal vagy azon kívül - értéktelen Hungária-kötvényeket sóztak rá.

A jogszabály nem nevesíti sem a Quaestor, sem a Hungária kötvénykárosultjait, csupán körülírja őket mint "homogén ügyfélcsoportot". Ezzel az erővel elvben más, hasonló helyzetbe kerülő ügyfelek is a kártalanítandók közé kerülhetnének, de elhanyagolható ennek az esélye, mert az új jogszabály alapján várhatóan csak 2016. február 16-ig lehet kártalanítási igényt benyújtani, addig pedig aligha következik be még egy hasonló helyzetben lévő ügyfélcsoportot "kitermelő" brókercsőd.

Az új törvény logikája szerint azok kártalaníthatók, akiket a kötvényeket forgalmazó brókercég tévesztett meg, méghozzá azzal, hogy a bejáratott licencével, a piacon jól ismert, megbízhatónak tűnő működésével elhomályosította a tisztánlátásukat a kötvény kockázatosságát illetően - írja a hvg.hu.