Az iodei első fél évben minden üzleti szegmensben nyereséges volt a bank, mégis komoly veszteséget kellett elkönyvelniük a kormány devizahitelesekkel kapcsolatos intézkedéseiből adódó céltartalékolás miatt.

Fő célunk továbbra is az, hogy újra nyereségessé tegyük működésünket - mondta a vezérigazgató, aki szerint ezt 2016-ra tudják elérni, "ha minden így marad, ahogy most van".

A devizahiteles perekben az első fokú ítéletek ismeretében nem sok okot lát az optimizmusra. A bank álláspontja szerint az akkor érvényes jogszabályoknak megfelelően nyújtották a hiteleket. Meg fogjuk vizsgálni a rendelkezésünkre álló fellebbviteli lehetőségeket, ezen belül a nemzetközi jogi fórumok igénybevételét is - jelentette ki a bankvezér.

Wiedner szerint Magyarországnak befektetőkre van szüksége, ez pedig bizalom nélkül nem megy. A pénzügyi szektor fontos szerepet tölt be ebben, ezért is csökkenteni kellene a bankadót. Annak mértékét ugyanis a 2009-es mérlegek alapján állapították meg, és azóta az ágazat forgalma 30 százalékkal esett vissza. Nincs tudomása arról, hogy szó lenne a bankadó csökkentéséről a devizahiteleseknek szánt kompenzációval kapcsolatban.