Alig három hónap után már 285 milliárd forintnál járnak az NHP Hajrá hitelprogram keretében kötött szerződések. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2020 áprilisában indította el az NHP újabb konstrukcióját a hazai kkv-k forráshoz jutásának elősegítése érdekében.

A részt vevő hitelintézetek az általuk 2020. július 31-ig beküldött adatszolgáltatás alapján 4 098 vállalattal kötöttek hitel- vagy lízingszerződést, mintegy 285 milliárd forint összegben. Ebből a jelenleg ténylegesen kinn lévő - azaz a már lehívott, de még nem törlesztett - állomány több mint 249 milliárd forint. A megkötött szerződések volumenének 26 százaléka új beruházási hitel vagy lízing, 54 százaléka forgóeszközhitel, 20 százaléka pedig korábbi beruházási hitel kiváltásához kapcsolódó ügylet volt.

Összesen 5080 szerződést kötöttek a programban a hitelintézetek és lízingcégek eddig a vállalkozásokkal, ami azt jelenti, hogy a cégek egy része több hitelt is kapott már az NHP-n belül. A szerződések volumenét tekintve nagyjából azonos arányban kaptak eddig forrást a középvállalatok (93 milliárd forint), a kisvállalatok (95 milliárd) és a mikrocégek (97 milliárd).

Az ágazatokon belül a kereskedelem és javítás átvette a vezetést az agráriumtól mintegy 60 milliárd forintnyi ügylettel, a mezőgazdaság áll a második helyen, a programban harmadik legaktívabb szektor pedig a feldolgozóipar. Az átlagos ügyletméret beruházási hitelnél és lízingnél 25,8 millió forint volt 7,5 éves átlagos futamidővel. Forgóeszközhitelből átlagosan 83,5 millió forintos összeget kértek a cégek 2,6 évre, a hitelkiváltás a nagyobb vállalkozásokat érinthette, az átlagos hitelméret ugyanis meghaladta a 173 millió forintot 6,6 éves átlagos futamidővel.

Az NHP-s hitelek több mint egyharmadát a központi régióban vették fel, az ötöde pedig az észak-alföldi térségbe került. A többi régió csak kisebb mértékben, 8-11 százalékos arányban részesedett eddig a kedvezményes forrásokból. A programban az eredeti terv szerint 1500 milliárd forintnyi forrást helyezhetnek ki a bankok, ebből az előzetes várakozás szerint már az idén el fog fogyni 1000 milliárd forint.