Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Délben közölte a TV2-csoport, hogy új tulajdonos veheti át a médiacsoportot, a Magyar Broadcasting Co. Kft. (ez a kaszinótulajdonos és filmipari kormánybiztos Andy Vajna cége) mint vevő-befektető és a TV2 Media Group Holdings Kft. csütörtökön aláírta az erről szóló adásvételi szerződést.

Kora este viszont Simicska Lajos üzlettársa, Fonyó Károly érdekeltségében lévő Megapolis Media Zrt. jelentette be, hogy 2015. október 13-án (azaz két napja) megvásárolta TV2 Media Group Holdings Kft. 100 százalékos üzletrészét, így azt az ügyvezetők nem adhatták volna el Andy Vajnának csütörtökön. Fonyó szerint ezért kirúgták a két ügyvezetőt, Yvonne Perla Dedericket és Simon Zsolt Jánost.

Az Origónak Fonyó Károly azt mondta, hogy egy bonyolult szerződéses konstrukció volt, és hozzátette, hogy "jogilag vásárlásról van szó". Fonyó az ATV-ben este sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy valamiféle elővásárlási jogot gyakorolt a TV2-cég esetében. Azt mondta, jogvitákra számít az ügyben Vajnáékkal, ez ügyben már egyeztetett ügyvédekkel.

Majd a TV2 este újabb közleményt adott ki, e szerint Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. ma a TV2 Média Csoport Kft. 100 százalékos üzletrésze és a CEE Broadcasting Limited alaptőkéjének 100 százalékát megtestesítő részvényei megszerzéséről írt alá adásvételi szerződést. Az adásvételi szerződést az eladó TV2 Media Group Holdings Kft. és a CEE Broadcasting Holding Kft. nevében törvényes képviselői írták alá. A Magyar Broadcasting Co. Kft. így a TV2 Média Csoport Kft. és a CEE Broadcasting Limited üzletrészének tulajdonjogát per-, teher- és igénymentesen, érvényes szerződés alapján szerzi meg - idézi a közleményt a nol.hu.

A cégadatok szerint a TV2 Média Csoport Kft. tulajdonosa a TV2 Media Group Holdings Kft., amely Simon és Dederick érdekeltségében van, de üzletrészükön jelzálogjoga van a korábbi tulajdonos német ProSiebenSat.1-nek. Az értékesítés ugyanis eladói hitelkonstrukció formájában valósult meg, azaz a következő évek árbevétele, illetve eredménye függvényében kellett fizetniük a tévéért a vásárlóknak. A Céginfo.hu adatai szerint a Magyarországon bejegyzett CEE Broadcasting Holding Kft. tulajdonosa szintén Simon és Dederick, üzletrészükön a ProSiebenSat.1 Media AG zálogjogával.

A TV2-cégeknek és a CEE Broadcastingnak is a vagyonkezelés a fő tevékenysége.

A Figyelő információi szerint Vajna mintegy 20 milliárd forintért vásárolhatja meg a TV2-csoportot.