Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A NAPI Online értesülései szerint a csaknem 8 milliárdos tavalyi veszteségből mintegy 4,8 milliárd forint származik közvetlenül a tevékenységből, a többi áthúzódó kötelezettségekből. Idén mindenesetre az első három hónapban máris 1,6 milliárd forint további mínuszt halmozott fel a legnagyobb magyar állami agrárcég, amelynek legendás hírét mostanra teljesen bemocskolta a politika. A legutóbb kinevezett vezérigazgató, a baromfiágazatban elismert Szép Imre betegállományban van, egyesek szerint nem véletlenül, de mivel nem sikerült elérnünk, nem tudta megerősíteni azt a híresztelést, hogy amit a korábbi kormányzat alatt vártak tőle, azt már nem tudta, illetve nem akarta szakmailag és emberileg sem felvállalni. A hírek szerint azt, hogy pártfinanszírozásra is használni akarták, s talán meg is próbálták használni a Bábolna Rt.-t. A cég most napvilágra került rekordveszteségének okát megfigyelők szerint mindenképpen tisztázni kell, nem tekintve el az esetleges felelősségre vonástól sem. További részletek a holnapi NAPI Gazdaságban.