Többszörösen megsértette a hatályos jogszabályi előírásokat az a Pest megyei állattartó (Berki Zsolt, Csörög), akinek telepén 55 bejelentés nélkül tartott sertést találtak a Nébih szakemberei. A helyszíni vizsgálat során bebizonyosodott, hogy az állatok egészségügyi státusza nem ismert.

A sertések kétséges státuszát tovább súlyosbította, hogy az etetésük szintén tiltott módon, élelmiszer-hulladékkal (moslék) történt. Ez már csak azért is aggályos, mert a moslék (ideértve bármilyen, emberi fogyasztásra szánt élelmiszerből származó hulladékot, tehát az éttermekből, konyhákból vagy háztartásokból kikerülő mellékterméket egyaránt) az egyik legfontosabb fertőzésközvetítő anyag számos járványos betegség, így például az afrikai sertéspestis esetében is.

Az ellenőrök csaknem 1 tonna mellékterméket találtak a telepen fellelhető műanyag hordókban, illetve földbe ásott tárolókban.

A területileg illetékes járási hivatal - a Nébih értesítése alapján - azonnali hatállyal forgalmi korlátozást, továbbá a melléktermék ártalmatlanítását rendelte el az érintett telepen - közölte a Nébih.