Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kiskereskedők online regisztrációja 2015. október 21-én kezdődik; az eddigi megkeresések alapján az érdeklődés már most is óriási a dohányboltok részéről - írták. Hétfői közleményében az ODBE kiemelte: készen áll arra, hogy a dohányellátási feladatokat novembertől az állammal kötött koncessziós szerződés rendelkezéseinek megfelelően ellássa.

A 2015 novemberében hatályba lépő törvényi rendelkezések értelmében a dohánytermék-kiskereskedők már csak az állam által koncessziós szerződéssel kijelölt társaságtól, azaz az ODBE-től szerezhetik be a dohánytermékeket.

Mutyizásból született az ellátó

A magyar kormány korábban mindössze egy ajánlatot kapott a trafikok dohányellátására, és azt ki is hirdették győztesnek, mégpedig trafiktörvény nagy nyertesének számító Sánta János Tabán Trafikját és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-t. (Hab a tortán, hogy Lánczi Tamás, a kormányközeli Századvéget vezető Lánczi András fia, a Századvég vezető elemzője március elején a BAT dohánycég felügyelőbizottsági tagja lett.)

A cégek rendkívül alacsony koncessziós díjat ígértek az államnak: idén tízmilliót fognak befizetni, utána évekig százmilliót, majd 2021-től szintén jelképes 600 milliót, miközben a nagykereskedelem teljes profitja az övék. A kormány - nemzetstratégiai fontosságúvá nyilvánítva az ügyet - azt is megoldotta, hogy az ügyletbe a GVH se szólhasson bele.

A versenytárs cégek nem tudtak a pályázatról, illetve az ajánlatétel lehetőségéről. Az Imperial Tobacco, a JTI és a Philip Morris összefogva - a titkolt pályázat után - ellenajánlatot adott be a kormánynak: a nyertes duó 10, 100 vagy 600 milliós koncessziós díja helyett hatmilliárdot kínáltak évente az államnak. Ezt a fejlesztési tárca érvénytelennek és értelmezhetetlennek aposztrofálva persze nem fogadta el.

A nagykereskedőkkel kötött beszállítói szerződésekkel kapcsolatban hangsúlyozták, a megállapodások versenysemlegesek, így minden érintett szerződő fél számára ugyanolyan általános szerződési feltételeket tartalmaznak. A társaság kész mindazon cégekkel is szerződést kötni, amelyek eddig esetleg nem éltek az ODBE által többször felkínált lehetőséggel, és azokkal is, amelyek a jövőben lépnek a piacra - olvasható a közleményben.

A dohánytermék-kiskereskedőket a társaság a weboldalán és szakmai kiadványokon keresztül folyamatosan tájékoztatja az új ellátási rendszerrel kapcsolatos tudnivalókról. A kiskereskedők általános szerződési feltételeit - összhangban a törvény hatályba lépésével - a 2015. november elsejét követő munkanapon hirdethetik meg, két országos napilapban és a társaság honlapján.

A kihirdetési időpont után 15 napig párhuzamosan működik majd a két ellátási rendszer - azaz november 17-ig még a nagykereskedők is, azt követően pedig már csak az ODBE Kft. lesz jogosult dohánytermék kiszállítására.

November 2-től lehetőség lesz - a rendelkezésre álló készletekből - a Cash&Carry (C+C) típusú vásárlásra; vagyis a dohány kiskereskedők a társaság raktáraiban kialakított C+C boltokban személyesen megvásárolhatják a kívánt dohánytermékeket.