A Napi.hu úgy értesült, hogy szemtanúk szerint a város sóstói részén található villát több tucat rendőr vette körbe. Cikkünk megjelenése után sikerült utolérnünk Bige Lászlót, aki elmondta: jelenleg nincs rendőri jelenlét a házánál, "de nagyon szívesen várja őket."

Amint arról korábbi cikkünkben is beszámoltunk a rendőrség és a katasztrófavédelem alakulatai mintegy 300 fővel és tucatnyi járművel hatoltak be a szolnoki műtrágyagyár területére. A mindeddig példátlan akcióval kapcsolatban a cég közleményben tiltakozott a rendőrségi-hatósági fellépés ellen, hangsúlyozva, hogy az erődemonstrációt egyetlen telefonhívással el tudták volna kerülni.

Bige László egyébként a csütörtöki rendőri akcióval egyidőben éppen Budapesten tartott előadást a Fiatal Vállalkozók Hete című rendezvényen, a Bálnában több száz érdeklődő előtt.

A Bige Holding - amelyhez a Nitrogénművek Zrt.-t is tartozik - tulajdonosa Bige László, aki a Napi.hu kiadásában megjelenő A 100 leggazdagabb 2018-as listáján 5. helyen állt, mintegy 220 milliárd forintra becsült vagyonnal.

Javítás!

Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy szemtanúk szerint a város sóstói részén található villát több tucat rendőr vette körbe. Lapunknak később sikerült utolérni Bige Lászlót, aki elmondta: nincs rendőri jelenlét a háza körül. A cikkünket ennek fényében korrigáltuk.