Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly januárban Afrikában látták Balogh Sándort, a világszerte körözött magyar üzletembert - értesült a Blikk.

A befolyásos politikai kapcsolatokkal is rendelkező Balogh Sándor üzletembert - aki Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter első férje volt - több mint egy éve körözi a magyar rendőrség több száz millió forintos adócsalás és befolyásvásárlás bűncselekmények gyanúja miatt. A budapesti vizes vb-t szervező állami Bp2017 Kft. ügyvezető-helyettese, gazdasági igazgatója is volt a korábban a Magyar Afrika Társaság alapító-elnökeként ismert Balogh, aki itthon már hatósági megfigyelés alatt állt, amikor - a hvg.hu korábbi információi szerint - sikerült Dubajba szöknie.

Balogh 2019 őszén szökött meg a felelősségre vonás elől. Akkor Dubajig tudták a nyomát követni - írja a Blikk, amely nemrég elsőként számolt be arról, hogy az üzletember neve egy németországi piramisjátékban is előkerült, amely több ezer embernek összesen 90 millió euró, vagyis közel 33 milliárd forint kárt okozott. Az ügyben két embert több év szabadságvesztésre ítéltek.

Az üzletember Dubajból tovább utazhatott és Afrikában bukkant fel 2020 elején - ez azért érdekes a bulvárlap szerint, mert abban az időben tűntek el rövid időre a vállalkozóval szemben kiadott magyar rendőrségi körözések - köztük a költségvetési csalás és befolyás vásárlása miatt elrendelt nemzetközi elfogatóparancsok is - a rendőrség honlapjáról, a police.hu-ról. A hivatalos magyarázat szerint adminisztratív hiba történt.

A rendőrség részéről hangsúlyozták, hogy az elfogatóparancsok a hiba idején is érvényesek voltak, de Balogh sem akkor nem szerepelt az Interpol körözési listáján, sem most nem található rajta. Felmerül azonban a kérdés, hogy az átmeneti adminisztratív probléma nem adott-e lehetőséget az üzletembernek arra, hogy a számára oly ismerős fekete földrészen húzza meg magát - jegyzi meg a cikk írója. A vállalkozó a 2000-es évek elejétől rendszeresen megfordult Afrikában, és ingatlannal rendelkezett Ghánában és Ugandában.