A filmipari kormánybiztos, kaszinó-, étterem- és gyémántüzlet tulajdonos Andy Vajna 63-63,5 millió eurót, azaz 19,5-19,7 milliárd forintot fizethet a TV2-csoportért, továbbá rendeznie kell a kereskedelmi tévé korábbi kifizetetlen számláit is, így - ha hinni lehet a pletykáknak - a végösszeg 20 milliárd fölé nőhet - derül ki a hetilap cikkéből. (A vásárlást az állami Eximbank is több milliárd forinttal hitelezte.)

Az új tulajdonos komoly karcsúsítást tervez a TV2-nél: azzal számolnak, hogy az új irányok kijelölését követően sokan önként távoznak, de leépítések is tervben vannak. Ez a folyamat pedig őszig simán elhúzódhat. A bevételekkel is kezdeni kellene valamit. Ennek első lépése volt a listaárak duplázása, amire az állami hirdetések, egészen pontos a Nemzeti Kommunikációs Hivatal életre hívása miatt volt szükség.

Eredetileg állítólag arról volt szó, hogy az új vezérigazgató, Dirk Gerkens szabad kezet kap, de nem így történt, stratégiai kérdésekbe Vajna is beleszól, és ebben a jövőben sem lesz változás. Vajna vállaltan közeli barátjának, Habony Árpádnak is fontos szerepe van, illetve lesz a TV2-nél.

A Figyelő olyan pletykát is hallott, hogy Habony már közvetlen utasításokat ad a tévé munkatársainak. A csatorna hírműsorain pedig szakmabeliek egyértelműen a kormányfő informális tanácsadójának munkáját vélik felfedezni - írja a lap. Nemcsak azért, mert a másfél hónapja kinevezett új hírigazgató, Kökény-Szalai Vivien köthető a Habony-Rogán tandemhez, hanem mert például a Tények irányváltása is "lokálosra" sikerült (a Lokál - a 888.hu-hoz hasonlóan a Modern Media Group Zrt. kiadásában - Habony Árpád szűk egy éve működő ingyenes hetilapja, amely a Helyi Témát váltotta).