Nem érkezett ajánlat a budaörsi repülőtér üzemeltetésére kiírt pályázatra, ezért a tendert eredménytelennek nyilvánította a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) - jelent meg az erről szóló hirdetmény a Világgazdaságban. Egyfordulós, nyílt pályázatról volt szó, amely szerint az állam 10 évre adta volna bérbe a területet.

Ahogyan arról korábban a hvg.hu írt, a működtetést 2017-ben az Aeroglobe nevű kft. vette át vitatott körülmények között a Magyar Repülő Szövetségtől. Az ezt tulajdonló cég a Fly-Coop, amelyik Rogán Antalék és Habony Árpád helikopterútjait is intézte. A vállalkozások Jakab Ernő és fia, Jakab Tamás tulajdonában vannak.

A most eredménytelenül zárult pályázat szerint a Fly-Coopot tulajdonló Jakab család bérleti szerződése megszűnik, amint kihirdették volna a nyertest. A hvg.hu korábban úgy értesült, hogy Jakabék is elindulnak az MNV pályázatán.

A kiírásban kikötötték, hogy a nyertesnek bérleti díjat kell fizetnie, ennek összege nem lehet kevesebb, mint évi bruttó 13 millió 258 ezer 800 forint. A bérleti díjat minden évben előre, egy összegben kell megfizetni. Ezen felül annak, aki ajánlatot tesz, azt is vállalnia kell, hogy 1 millió 100 ezer forintot fordít a repülőtér felújítására, a tervezett beruházás tervét is csatolni kell a pályázathoz, és a vállalt munkát 7 éven belül el kell végezni. Ha ezen felül is szükség lesz még felújításra, azt a bérlőnek saját zsebből kell állnia.