Reptér kell Szegednek

Bár a régióból több kitörési lehetőség is a cégek rendelkezésére áll, a sportreptér üzleti célú fejlesztésével még egyet előreléphetne a térség a helyi kamarai vezető szerint.
Dzindzisz Sztefan, 2013. február 15. péntek, 10:03
Fotó: Napi.hu

Csongrád megye gazdasági helyzete az országos átlaghoz közelít, ugyanakkor vannak területek, amelyekben kiemelkedő eredményeket tud elérni a térség - mondta a Napi Gazdaságnak Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ilyen például a mezőgazdaság, azon belül is az élelmiszeripar, amelyben nagy hagyományokkal rendelkezik a régió: elég csak a Pick Szegedre, vagy a szentesi Hungarit Zrt-re gondolni, aminek köszönhetően az egész világot beterítik a dél-alföldi élelmiszerek. A lehetőséget külföldi cégek is felismerték, így több vállalkozás is jelentős beruházást hajtott végre a térségben, egy svájci cég például ételízesítőket gyárt a térségben.

Ebben a tekintetben tehát igen jó helyzetben vannak a helyi cégek, ám sajnos a térség másik húzóágazatának, az ipari termelő cégeknek már nem sikerült túl jól az elmúlt időszak - emelte ki Nemesi. Bár gyárbezárásról nem kellett beszámolnia a szakembernek, de mivel a helyi kiscégek általában a nemzetközi vállalatok beszállítóiként tevékenykednek, így rájuk is negatív hatással volt az utóbbi évek gazdasági válsága és az ebből következő globális autóértékesítés visszaesése. Példaként a makói ContiTech-et említete, amely "majdhogynem minden autómárkának a beszállítója", ám a válság miatt a korábbi három műszakos tevékenységet, egy műszakra csökkentették. Mára azonban ismét a javulás jelei mutatkoznak, így Nemesi reményeinek adott hangot, hogy ezek a beszállító cégek hamarosan ismét maximalizálni tudják a kapacitásaikat.

A térség harmadik legnagyobb gazdasági hajtóereje az idegenforgalom, ebben a tekintetben pedig az ország többi részéhez hasonló statisztikákkal rendelkezik Csongrád megye: amíg folyamatosan csökkent a hazai vendégek száma, addig ezt növekvő számukkal ellensúlyozzák a külföldi vendégek. A régió fő vonzereje a fürdőkben rejlik, így nem meglepő, hogy számos vajdasági, illetve romániai csoport érkezik akár csak egy napra, hogy a termálvizekben pihenhessen - mondta Nemesi. Ezt igyekezett is megragadni a térség, aminek köszönhetően számos fürdő épült, újult meg az utóbbi időszakban, de e köré szállodák és egyéb kiszolgálóhelyiségek is megjelentek. Mindennek köszönhetően a vezető szerint elképzelhető, hogy hamarosan ismét elérik a válság előtti utolsó év, 2007 statisztikáit.

Megfelelő infrastruktúra nélkül nem megy

A megyének lehetnének bármilyen jó lehetőséggel rendelkező cégei, ezt nem tudnák kihasználni, ha nem lenne megfelelő infrastruktúra - mondta Nemesi, majd hozzátette, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően mára elmondható, hogy Pest után Csongrád rendelkezik a legjobb közlekedési hálózattal. Ez rendkívül pozitívan hatott a térség fejlődésére a kamarai vezető szerint, így az utak mentén elhelyezkedő településeknek is nőtt a mozgástere, kivételt egyedül a megye északi részén lévő települések jelentenek, "melyek szemmel látható módon kezdenek lemaradni". Ott ugyanis elmaradtak a fejlesztések, így hiába rendkívül olcsó a munkaerő, a logisztikai költség egyszerűen túl magas ahhoz, hogy egy vállalkozásnak megérje odatelepíteni a tevékenységét - magyarázta Nemesi Pál. Ennek megfelelően örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormány két szabad vállalkozási zónát - a mórahalmit és a kistelekit - is kijelölt a térségben, ám véleménye szerint az előbb említett északi részes egyes elmaradottabb kistérségei is megérdemelték volna ezt a státuszt.

Ugyancsak az elérhetőségen javítana, ha sikerülne fejleszteni a helyi repteret, melyet egyelőre kizárólag sportolási célokra használnak - emelte ki a kamarai vezető. Véleménye szerint volna igény ennek üzleti célú fejlesztésére, ám a beruházást nehezíti a földrajzi elhelyezkedés: a kifutópálya végét egy főút keresztezi, ennek átépítése pedig jelentős összegeket emésztene fel. Márpedig Nemesi szerint nem sok ideje maradt a reptér fejlesztésére, hiszen mindössze 130 kilométerre található Temesvár, amelynek repülőtere már most előrébb tart, mint a szegedi. Amennyiben két éven belül nem lesz elmozdulás az ügyben, úgy már szinte biztosan nem lesz lehetőségünk versenyre kelni a román reptérrel a régiós vezető szerepért - adott hangot aggodalmainak a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Változtatni a pályázati rendszeren
Bár a térségben vannak elérhető uniós források, változtatna a pályázati rendszeren a szakember. Példaként említette, hogy a kormányzati szándéknak megfelelően több pénzt juttatna az eddigieknél gazdaságfejlesztésre, de fontosnak nevezte azt is, hogy minden térség a maga vitassa meg a fejlesztési koncepcióját és ez alapján állítsa össze programját. Amennyiben ez megvalósulna, úgy lehetővé válna, hogy a vezető ágazatot, az élelmiszeripart előtérbe helyezzék, de ezen kívül telephelyfejlesztésre, munkahelybővítésre, illetve a (nemzetközi) piacra jutás segítésére is több pénzt költene Nemesi Pál.

A kamarai vezető ezen kívül jelentősen csökkentené az adminisztrációs terheket is, hiszen jelenleg egy kkv "megrémül, amikor meglátja, hogy milyen procedúrán kell egy pályázat megnyeréséhez végigmenni". Ezen kívül annak a kívánságának is hangot adott, hogy a nyertes tenderek esetén 30 napban kelleni maximálni a kifizetési határidőket. Ezzel ugyanis amellett, hogy könnyítenék a kkv-k életét, hiszen könnyebben tudnának előre tervezni, visszaszorítható lehetne a lánctartozás is - véli Nemesi, majd hozzátette, hogy manapság csak a legritkább esetben kapják meg a pénzüket a vállalkozások egy hónapon belül.

HOZZÁSZÓLÁSOK