Repülnek a minisztériumok - az OTP a kedvenc

A tervezettnél több hivatalos útra mentek idén a költségvetési szervek munkatársai, így a nettó 2,5 milliárdos utazási keret idő előtt kimerül. A legtöbbet az OTP Travellel utaznak a hivatalnokok. A KEF új utazásszervezési tendert hirdetett.
Domokos Erika, 2011. október 19. szerda, 19:45
Fotó: Napi.hu

Az előre tervezettnél több hivatalos útra mentek idén a költségvetési szervek munkatársai, így az utazásszervezőkkel egy évre kötött, nettó 2,5 milliárd forint keretösszegű szerződés idő előtt kimerül. A nemzetközi utazások szervezésére ezért a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) egy új, 15 hónapra, nettó 3,5 milliárd forint keretösszegre szóló közbeszerzési eljárást hirdetett.

A fejlesztési tárca felügyelete alatt álló KEF közbeszerzési hirdetményből kiderül, hogy az állami szervek munkatársai az uniós soros elnökség lezárása miatt és a "jelenlegi nemzetközi gazdasági helyzetből eredően" utaznak többet, mint korábban. A 2011. február 15-től 2012. február 7-ig hatályos keretmegállapodás kertében - ahogy az előző négy évben - négy szolgáltatótól rendelhetnek utakat a központosított közbeszerzési rendszerhez tartozó szervezetek (köztük a minisztériumok és háttérintézményeik): az OTP Travel Kft.-től, a Weco Travel (korábban Chemol Travel) Kft.-től, a Hogg Robinson Magyarország Kft.-től és a Malév Air Tours Kft.-től.

A keret 89 százaléka kimerült szeptember végéig

A 2,5 milliárdos keretből szeptember 30-ig 2,217 milliárd forint már teljesült, ami összesen 30 549 foglalást jelent - derül ki a KEF honlapján közzétett adatokból. Messze a legtöbb megrendelést az OTP Travel kapta, 1,29 milliárd forint értékben, míg a Malév Air Tours 444 millió, a Weco 394 millió és a Hogg Robinson 88 millió forintért teljesített utazási szolgáltatásokat. A cégek intézik a repülőjegy beszerzését, a kapcsolódó szolgáltatásokat, a biztosítást, a szállást, a vasúti és hajójegyeket. Az ajánlatkérések és foglalások, illetve ezek teljesítése a Corporate Travel Online nevű internetes foglalási rendszerében történnek.

Nagyon sürgős a beszerzés

Beszerzési stop van
A központi költségvetési szerveknél szeptember 20-tól beszerzési stopot rendelt el a kormány. A beszerzési és szerződésköltési tilalom indokolt esetben feloldható, erről a Magyar Államkincstár elnökének benyújtott kérelem alapján a Miniszterelnökséget vezető államtitkár dönt.

Nagyon sürgős a beszerzés, már november 28-án aláírnák a nyertesekkel az új megállapodást, amely 2013. február 15-ig lesz hatályban. A közbeszerzést is gyorsított tárgyalásos eljárás keretében bonyolítják le. A sürgősséget a jelenlegi utazási keret kimerülése mellett a beszerzés engedélyezési eljárásának elhúzódásával indokolja a főigazgatóság (a fejlesztési tárcának április elseje óta kell vizsgálnia a költségvetési szervek közbeszerzésének indokoltságát, illetve engedélyezni és ellenőrizni azokat). Más eljárási határidőkkel nem tudnák gyorsan lebonyolítani a közbeszerzést, a nemzetközi hivatalos utazásokat pedig folyamatosan biztosítani kell. Az utakat a költségvetési szervek saját büdzséből fizetik.

A közbeszerzésre október 25-ig jelentkezhetnek az utazásszervezők, akiknek rendelkezni kell legalább öt éves IATA-tagsággal (International Air Transport Association, Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség). A jelentkezők közül hattal kezdenek tárgyalásokat, de legfeljebb néggyel kötnek majd megállapodást. Az ajánlatokat a foglalási díj és a biztosított kedvezmény mértéke alapján értékelik.

Kilencszázmillió forintos árbevétel kell

A jelentkező cégeknek rendelkezniük kell az elmúlt három év bármelyikében nettó 900 millió forintot elérő árbevétellel, amiből az utazásszervezés 650 milliót. Évenként legalább három utazásszervezési referenciát kell igazolni, amelyek értéke egyenként legalább nettó 50 millió forint.

HOZZÁSZÓLÁSOK