Széchenyi pihenő (Szép) kártyával a kártyatulajdonosok összességében 4,8 milliárd forintot fizettek a kereskedelmi szálláshelyeken júliusban, amely 45 százalékos növekedést jelent - derül ki a KSH adataiból. A kártyahasználat 2019 első hét hónapjában pedig meghaladta a 15 milliárd forintot a kereskedelmi szálláshelyeken, a költések pedig hasonló mértékben növekedtek a panziókban és a szállodákban.

Már május környékén lehetett sejteni, hogy mivel a kormány úgy változtatta meg az adózási szabályokat, hogy idénre a Szép-kártya maradt az egyedüli kedvezményes adózású béren kívüli juttatás, így a cafeteriaváltozások nagy nyertese lesz. Tavaly júliusban 3,3 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok, idén júliusban viszont 4,8 milliárd forintot. Ebből pedig 3,9 milliárd forintot a szállodákban költöttek el.

A hatalmas bővülésből a kibocsátó bankok mellett pedig a a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány profitálhat. A 24.hu is megírta, hogy januártól a jogalkotó egy tollvonással felülírta az olcsóságot, 3,6 százalékban maximálva a jutalékot azzal, hogy egy tranzakcióra legalább 12 forintot kell felszámítani. A három kártyakibocsátó mindegyike kihasználja a plafont, az OTP és a K&H is 3,6 százalékos elfogadóhelyi jutalékot számít fel januártól, az MKB pedig még áfát is tesz rá, vagyis teljes körűen megvalósult a 140 százalékos emelés.

Jó helyre megy a pénz

A 3,6 százalékos költséget pedig egy kormánydöntés alapján meg kell felezni. Az egyik fele a szolgáltatót illeti továbbra is, a másik felét pedig át kell utalnia a hévízi székhelyű Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZ) részére. Hogy az alapítványhoz pontosan mennyi pénz folyik be idén, azt még nem lehet pontosan tudni.

Mivel a Szép-kártya-kibocsátók az elfogadóknak felszámított jutalékot a kártyával megvalósuló tranzakciók teljesülését követően, utólag állapítják meg, és a tényleges felhasználást követően bocsátják az alapítvány rendelkezésére a felszámított jutalékból származó bevételük 50 százalékát, jelenleg még nem lehet pontosan meghatározni, hogy az alapítványt a 2019-es év forgalma alapján mekkora összegű támogatásban fogják részesíteni a kártya kibocsátók - közölte lapunkkal a turisztikai szövetség.

Az MTSZ szövetségek szövetségeként működik, alapítói között találjuk például a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségét, a Magyar Fürdőszövetséget, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetségét, és több más szervezetet. Élén Princzinger Péter áll, aki 2016 tavaszától 2017 őszéig a Miniszterelnöki Kabinetiroda felügyelete alá tartozó Magyar Turisztikai Ügynökség fejlesztési-, majd általános vezérigazgató-helyettese volt. Azt már lehet tudni, hogy felvásárolt egy médiacéget a Szép-kártyás pénzekkel felpumpált szövetség. Az alapítványhoz befolyó jutalékból belföldi keresletélénkítő kampányokat és az ezeket megalapozó piackutatásokat is indítanak a szakmai szervezetek javaslatai, igényei alapján.