Az elmúlt év végén a mobil-előfizetések száma 11 százalékkal emelkedve meghaladta a 11 milliót, ismét csökkent a feltöltőkártyás előfizetések aránya - jelentette a KSH. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább esett, az év végén - 109 ezres csökkenéssel - már a 3,3 milliót sem érte el. A telefonbeszélgetések időtartamának közel 70 százalékát mobiltelefonokról indított hívások tették ki. Még mindig elmondható ugyanakkor, hogy az árak mérséklődése és a gyakran jelentős ingyenes idősávot is tartalmazó akciós díjcsomagok terjedése nyomán az előfizetők kevesebbszer, de hosszabb ideig beszélgetnek, mint mobiltelefonról. Egy év alatt 33 száazlékkal nőtt a széles sávú internet előfizetőinek tábora, a vezeték nélküli szegmens pedig még ennél is nagyobb mértékben, 73 százalékkal bővült. Csaknem harmadával volt több az internetszolgáltatásból származó éves árbevétel, mint 2006-ban, így megközelítette a 30 milliárd forintot. 2007 IV. negyedévében az internetszolgáltatók száma 326 volt, 94-gyel több, mint egy évvel korábban. A piac erősen koncentrált, 22 cég tudhatja magáénak az előfizetések 90 százalékát.