Intenzív terjeszkedésbe kezdene a Rollet, ami az itthoni, budapesti és debreceni kísérleteket követően más országokba is elindítaná szolgáltatását - mondta lapunknak Andy Zhang, a vállalat vezérigazgatója.

A cég szolgáltatást, ökoszisztémát ad el. Fejlesztésük lényege, hogy bármelyik autóból bankkártyát tud csinálni, instant, automatikus fizetést lehetővé téve. A Rollet koncepció alapján kamerákkal azonosítják be az autókat, nem csak a rendszámot, hanem az autó egészét, viselkedését is nézi a szolgáltatás. - Olyan, mint az arcelismerés, csak autóknak - mondta Andy Zhang.

Ha egyezer a felhasználó regisztrált, az autó surlódásmentesen mehet, és fizethet. Olyan kényelmi tényezőkre kell gondolni, mint a parkolóháznál előre, automatán nyíló sorompó, de kifelé se kell díjfizető automatát keresni, mert a sofőr a kihajtás után értesítést kap a telefonjára - és nyugtát is a tranzakcióról.

Ezt a gördülékenységet más területeken is hasznosítanák, például az üzemanyagtöltésnél lehetőség van beépíteni a Rollet funkcionalitását a benzinkutak applikációjába. Így ha az autó behajt a megfelelő kúthoz, majd tankol, elhajthat fizetés nélkül is, mert a számla automatikusan rendezetté válik. Ahol pedig gyakran tankol, oltt eltárolhatók a vásárlási szokásai és így előre vagy menet közben kiválasztható, hogy mit akar még a benzin mellé venni - és így a csomag össze is készíthető, mire az illető odaér.

A céget 2017. októberében alapították, két befektetője van, a Hiventures és a Solus Capital. Mindkét cég pénzügyi befektető, szakmai befolyást a cég működésében nem gyakorolnak. Andy Zhang elmondás szerint a terjeszkedés az egyetlen fontos mércéjük: eladni az ötletet, hogy az autóval fizetés - a Rollet technológiája épülve - a lehető legtöbb helyen megjelenjen.

A vezérigazgató azt mondta: izgalmasnak látják az észak-európai országokat, mert ott nagyon nyitottak az efféle újításokra. De jó lehetőséget látnak az olyan hagyományosan autókedvelő országokban is, mint Németország, Ausztria, vagy a Benelux államok.

- Európa mindenképp az első. Sok az érdeklődő, vannak pilot kezdeményezéseink is, de nem vagyunk földrajzilag kötöttek - tette hozzá a cégalapító.