Rossz hírt közöltek a sörgyártók: ez történt a kánikula előtt

Csökkent Magyarországon a sörfogyasztás az első fél évben, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke szerint elsősorban a hűvösebb időjárás miatt.
K. Kiss Gergely, 2019. július 30. kedd, 16:45
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Az első fél évben 2,4 százalékkal, 3051 ezer hektoliterre csökkent tavalyhoz képest az öt legnagyobb gyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) belföldön értékesített söreinek mennyisége - mondta Kántor Sándor az MTI érdeklődésére.

Az első fél évben a sörfogyasztás szempontjából legerősebb két hónapból (május és a június) a májusi időjárás kifejezetten hűvösebb volt a megszokotthoz képest - tette hozzá Kántor Sándor.

Míg tavaly a második negyedévben 1985 ezer hektoliter sört értékesítettek, addig idén 1882 ezer hektolitert - mondta.

Ugyanakkor megjegyezte, hogy a prémium és szuper prémium sörök forgalma 17 százalékkal nőtt, június végére elérte a teljes sörforgalom közel negyedét.

Az ízesített alkoholmentes sörök népszerűsége is töretlen, az első fél évben forgalmuk 126 ezer hektolitert tett ki, ami a hidegebb időjárás ellenére, azonos az egy évvel korábbival - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK