Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Átírná a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és az ombudsman is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) eddigi árazási gyakorlatát. A hatóságoknak az úgynevezett károkozói pótdíj szúrja a szemét, amellyel a biztosítók az elmúlt egy vagy több évben kárt okozó autósokat büntetik.

A pótdíj általában egy szorzó, amellyel az alapdíj akár többszörösére is emelheti a biztosító a biztosítás tarifáját, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az az autós, aki kármentesen küzdötte fel magát A0-ból például B6 osztályba töredék annyiért találhat biztosítást, mint az, aki B8-as volt, de egy káresemény miatt visszacsúszott B6-ba. A több kárt is okozó sofőrök szorzója egyes cégeknél akár ötszörös is lehet, ezzel a biztosítók azt akarják elérni, az ilyen autósok menjenek inkább a konkurenciához.

Az MNB-nek nem tetszik

Az MNB most új körlevelében két igényt fogalmazott meg a biztosítókkal szemben. Az egyik az volt, hogy ne árazzanak ki bizonyos gépjármű-típusokat arra hivatkozva, hogy nincs elég adatuk, hiszen a rendelkezésükre áll most már a Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA), amely 2011-től tartalmazza a szerződés- és káradatokat. Eddig előfordult, hogy a biztosítók bizonyos gépjármű-szegmenseket irreálisan magas árakkal próbáltak távol tartani maguktól, mert nem volt elég adatuk - így nem kötöttek kgfb-t például vontatókra, buszokra, de volt, ahol a robogósokat, motorosokat is kilistázták.

A másik igény a károkozói pótdíjjal kapcsolatos és egybevág az ombudsman elvárásaival. Az MNB szerint a kárstatisztikától elszakadó, nem jó gyakorlatnak minősülnek a túlzott, akár a kgfb-alapdíj két-háromszorosát is kitevő károkozói pótdíjak. Ezek ugyanis felülírhatják a teljes kockázatalapú díjkalkulációt, s végső soron kiüresíthetik a bonus-malus rendszert. Ugyanilyen problémák merülhetnek fel az egyéb (taxis) pótdíjaknál is.

Míg az MNB a biztosítóktól vár önmérsékletet, az ombudsman a jogszabályalkotóknál kopogtat, hogy maximálják az ilyen pótdíjak mértékét a megfelelő jogszabályokban. Akár lesz jogszabály-módosítás, akár nem, 2021. január 1-jétől a biztosítóknak már az új MNB-elvárások alapján kellene tarifát hirdetniük, 2021. július 1-től pedig komolyan a körmükre néz majd az MNB, és kárstatisztikákkal kell bizonyítaniuk, mennyire megalapozottak a meghirdetett tarifáik.

Áremelkedést hoz a pótdíj csökkentése

A lapunk által megkeresett piaci szereplők többsége diplomatikusan úgy nyilatkozott: jelenleg vizsgálja az MNB körlevelét, illetve várják a jogszabály módosítását, és annak megfelelően lépnek majd.

A kgfb-törvény szerint az új tarifákat 60 nappal a hatályba lépés előtt kell meghirdetni, vagyis a jövő január 1-jei díjakat 2020. november 1-ig kell nyilvánosságra hozni. Lehetséges persze, hogy ennél korábban megjelennek az új tarifák. Az szinte biztos, hogy ezúttal a piaci szereplők többsége kénytelen lesz új díjakat hirdetni, a vitatott károkozói pótdíjat ugyanis jóformán mindenki alkalmazza.

"A legtöbb biztosítónál létezik ez a pótdíj, mi is alkalmazzuk" - mondta Tóth Sándor, a Köbe KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület értékesítési igazgatója. Ennek pedig egyszerű a magyarázata: ha a biztosítók többsége bünteti a károkozó autósokat, akkor a maradék is kénytelen ezt tenni, ellenkező esetben pillanatok alatt begyűjtheti az összes károkozót. Márpedig ha az előző években figyelmetlenül, agresszívan, másoknak kárt okozva vezető sofőrök elszaporodása miatt egy biztosítónál romlani kezdenek a kárstatisztikák, akkor a cég nem tehet mást, mint megemeli a többi autós díját is, hogy fedezni tudja a károkat, vagyis általánosságban véve emelkedni fog nála a kötelező biztosítás ára.

A Generali Biztosító Zrt. szakértői szerint a díjak jövőbeni alakulása attól függ majd, hogy a bonus-malus szabályozást hogyan alakítják ki. Önmagában a károkozói pótdíj csökkentése vagy megszüntetése azt jelentheti, hogy a kármentes ügyfelek tapasztalhatnak díjemelést, ők lehetnek ennek a kezdeményezésnek a károsultjai, mert a károkozó ügyfelek magasabb díjszükségletét ők fogják részben átvállalni. Emellett a kárgyakoriság emelkedésére is számít a cég, mert nincs visszatartó és az óvatos közlekedésre ösztönző ereje károkozás esetén a kgfb-díjak súlyosabb emelkedésének.

Az alkuszok szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy mégsem emelnek díjat a biztosítók - erről számolt be az Azénpénzem.hu. A károkozói pótdíj összességében nem akkora nagyságrend, miről ne tudnának a biztosítók lemondani, annak érdekében, hogy a fogyasztói panaszok ne nőjenek, inkább az ügyfelek bizalma erősödjön.

Hányan fizetnek pótdíjat?

Az MNB adatai szerint a kgfb-szerződések állományában az átlagos kárgyakoriság 2019-ben nem egészen 3 százalékos volt, a leginkább érintett személygépkocsis körben azonban az arány ennél kicsit magasabb, 3,21 százalékos lett. Mivel vannak biztosítók, amelyek 2-3 évre vagy akár hosszabb időszakra visszamenőleg is büntetnek, jelenleg legfeljebb körülbelül minden tizedik, de legalább minden huszadik autóst érintheti a károkozói pótdíj.

A biztosítók gyakorlata ebben eltérő. Van olyan cég, amelyik csak az előzményszerződést nézi, és ha ott talált káreseményt, akkor büntet, mindegy, hogy az adott kár hány éve történt meg. Mások 3-5 évre visszamenőleg vizsgálják meg az összes káreseményt, és róják ki a pótdíjat. Az az autós, aki többször is okozott kárt saját hibájából, extra magas, akár ötszörös szorzóval is számolhat egyes biztosítóknál.

Az Uniqa Biztosító Zrt. például három évet néz visszamenőleg, és egy kár esetén a díjszorzó kétszeres, három vagy annál több kár esetén pedig háromszoros. A Köbe az előzményszerződést nézi, és ha ott talál káreseményt, azt veszi figyelembe. A Groupama Biztosító Zrt.- nél a szorzó értéke személygépjárműveknél 0-100 százalék között változik a bonus-malus osztálytól függően, és három évre szól, nem személygépjárműveknél a mértéke egységesen 33 százalékos.

A Generalinál a pótdíj mértéke 150 százalék. A károkozást öt évre visszamenőleg vizsgálják, meglévő ügyfelek esetén akkor alkalmazzák, ha ebben az időszakban két, vagy több kárt okoztak, máshonnan érkező ügyfelek esetén már egyetlen kár esetén is van pótdíj. Vannak biztosítók, ahol alacsonyabb a szorzó, az Aegon Biztosító Zrt. három évet néz vissza, és 50 százalékos a pótdíj, a K&H Biztosító Zrt. pedig csak egy évet vizsgál, és 10-25 százalék közötti büntetőszorzót alkalmaz.