Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új paksi atomerőművi blokkok létesítésére létrehozott MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. eredménytelennek nyilvánította az interaktív kamionnal végzett közönségtájékoztatásra kiírt közbeszerzését - derül ki a magyar és uniós közbeszerzési eljárások figyelésével foglalkozó Közbeszerzési Hirdetmény Figyelő (KHF.hu) portál adataiból. Az eredménytelenség oka, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) szeptemberi határozatában megsemmisítette a társaság ezen közbeszerzési eljárásban hozott valamennyi döntését és eljárási cselekményét, ideértve a dokumentációt is.

Az ügy érdekessége, hogy az MVM Paks II. maga ellen kezdeményezett jogorvoslatot a KD-nél, az eljárás elindításához be is fizetett 1,4 millió forint igazgatási szolgáltatási díjat. Végül nem járt rosszul a cég: a jogsértésért 500 ezer forint bírságot kapott, de visszakapta az 1,4 milliós igazgatási szolgáltatási díjat, mivel saját tevékenysége jogsértő volta miatt kezdeményezte az eljárást.

Az MVM Paks II. májusban hirdetett uniós közbeszerzési eljárást "közönségtájékoztatási tevékenység szervezése és teljes körű lebonyolítása mobil interaktív jármű segítségével magyarországi fesztiválokon és településeken, meghatározott útvonal mentén" címmel. Az MVM évek óta működtett ilyen tájékoztató - atomenergiát népszerűsítő - kamiont, amellyel megjelennek országszerte rendezvényeken, fesztiválokon.

280 milliós megbízás

A közbeszerzésen nyertes vállalkozónak kell egyebek mellett a járművet biztosítani, az MVM által kért dekorációval, a kiállító terébe eszközöket beépíteni, a rendezvényeken szóróanyagokat, promóciós anyagokat elhelyezni, a fesztiválokon élménysátort üzemeltetni. A nyertessel 2016 júniusától 2017 decemberéig kötöttek volna szerződést; a rendelkezésre álló keretösszeg 280 millió forint volt.

A kiírásra a júniusi határidőig két ajánlat érkezett: a 2015-ben létrehozott Perfektum PR Kft. és a Har Meron Hungary Kft. közös pályázata 109,5 millió forintos árajánlattal, valamint a Euroshow Kft.-é 174,9 millió forintért. Az előbbi pályázó tíz munkanapot vállalt arra vonatkozóan, hogy a szerződéskötéstől számítva kialakítja és az MVM rendelkezésére bocsátja az interaktív járművet, míg az Euroshow Kft. nulla napot. (Az Euroshow mintegy tíz éve szervez különféle rendezvényeket az MVM-nek, a Lévai projekt keretében korábban a tájékoztató kamionok üzemeltetésére is megbízást kapott.)

Észbe kapott az MVM?

Az MVM Paks II. július végén nyújtott be maga ellen jogorvoslati kérelmet a KD-nál, egyrészt azért, mert szerinte rossz eljárási rendben hirdette meg a közbeszerzést, mivel a beszerzés tárgyaként a "vásár- és kiállításszervezési szolgáltatások" cpv-kódot adta meg, az pedig a közbeszerzési törvény szerint olyan szolgáltatás, amelyet nem uniós eljárásrend szerint kell lebonyolítani, hanem nemzetiben, függetlenül attól, hogy az eljárás becsült értéke eléri vagy meghaladja az uniós értékhatárt. Az eljárást nem hirdetménnyel, hanem összefoglaló tájékoztatás közzétételével kellett volna megindítania.

A másik hibát az MVM szerint azzal követte le, hogy jogsértően határozta meg az ajánlatok értékelése során alkalmazott képletet. "Az értékelés módszeréül relatív módszert, a fordított arányosítás módszerét jelölte meg, azonban elmulasztotta egyértelműen megjelölni a felhívásban, illetve a dokumentációban, hogy erre az értékelési szempontra (a jármű rendelkezésre bocsátására) a nulla napos megajánlást nem tudja elfogadni, hiszen az a képlet alkalmazását is ellehetetleníti" - írták. Az eljárás során pedig érkezett olyan ajánlat, amely az értékelési szempontra nulla napot ajánlott meg (az Euroshow Kft.-től), így ellehetetlenült a megjelölt módszer alkalmazása, és az eljárás nyertese nem állapítható meg - ismertette az MVM észrevételét a KD határozatában.

Ejnye-ejnye

A KD úgy ítélte meg, hogy a nem megfelelő eljárásrend alkalmazása miatt az MVM-nek jogorvoslat előterjesztéséhez fűződő jogi érdeke nem áll fenn. Az ajánlattevők pedig a rendelkezésre álló 90 napon belül emiatt nem kezdeményeztek jogorvoslatot.

A másik jogorvoslati kérelmi elemnek ugyanakkor helyt adott a KD, álláspontja szerint "a torz eredményre vezető matematikai képlet alkalmazása nem biztosítja a közbeszerzési törvényben megfogalmazott esélyegyenlőség követelményét", ezért megállapította a jogsértést és 500 ezer forint bírságot szabott ki.