A tárca így reagált a sanghaji expón való magyar megjelenés lebonyolításával megbízott cég csütörtöki közleményére, amely megkérdőjelezte a tárca több állítását, azt hangoztatva, hogy a kft. kötelezettségeit teljesítette, a minisztérium azonban négy hónapja nem utalta át ennek ellenértékét.

Gál András Levente, a KIM közigazgatási államtitkára - aki a sanghaji EXPO nemzeti főbiztosi teendőit ellátja - szerint a magyar közigazgatás kizárólag tényekről tájékoztathatja a nyilvánosságot.

A híresztelésekkel, a fenyegetőzéssel és az alaptalan vádaskodással szemben felhívja a figyelmet arra: a sanghaji világkiállítás a Molnár Csaba korábbi Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által összeállított átadás-átvételi dokumentációban nem szerepel. Megállapítható, hogy március végéig több mint 1,6 milliárd forint már kifizettek a kft. részére. Júliusban a lezajlott helyszíni szemlén megállapították, hogy a magyar pavilonnál kétszer nagyobb létesítmények üzemeltetéssel együtt is mindössze 1,5 milliárd forintból megvalósíthatók. A KIM a szerződést áttanulmányozva megállapította, hogy a kínai szervező felajánlotta a résztvevő országok pavilonjának kivitelezését, vagyis a pavilon közreműködő cég nélkül is kivitelezhető lett volna.

A tárca közleménye szerint mindezek alapján a főbiztos több intézkedést hozott. Tényfeltárás céljával kezdeményezte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát, amelyet a Genexpo eddig csak akadályozott. A minisztérium, a Genexpo által is elismerten, több alkalommal kifogásolta a teljesítési jelentéseket, és felszólította a céget a tételes elszámolásra. Megakadályozta, hogy a pavilon berendezése, amely közpénzből létesült, a Genexpo tulajdonába menjen át, ahogy az az állam számára előnytelen szerződés alapján történt volna.

A KIM biztosította a Magyar Nap megszervezését. A valóban együttműködő alvállalkozó valamennyi igazolt és arányos költsége megtérítésre került a vizsgálat lefolytatását követően. A nap a művészek számára siker, a közönség számára látványosság volt, de az nem a Magyar Pavilonban volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a világkiállítás ügyében áprilisban indított vizsgálatot, amely megalapozott gyanú miatt nyomozati szakba lépett, házkutatásra, dokumentumok és számítógépek lefoglalására is sor került - emeli ki a tárca.

A főbiztos szerint a kormánynak kötelessége a közpénzek átlátható felhasználása, különös tekintettel a megörökölt gazdasági helyzetre. Így csak a tisztességes üzleti hasznot tartja elfogadhatónak. A közpénzek felhasználása tekintetében a jó gazda gondosságával kell eljárni, e tekintetben minimumfeltétel a jogszabályok által megkövetelt teljesítési dokumentáció rendelkezésre bocsátása - húzza alá.

A Genexpo csütörtöki közleményében leszögezte: a közbeszerzési pályázat nyerteseként velük megkötött érvényes megállapodást szerződésszerűen teljesítik. A nekik kifizetett összegből több mint egymilliárd forintot - a teljes díj kétötödét - tette ki a pavilon megépítésének szerződés szerinti költsége, amelynek 2010 áprilisában már készen kellett lennie. A pavilon üzemeltetéséhez, a kulturális programokhoz, valamint a kommunikációhoz kapcsolódó munkák - és így a költségek - nem a megnyitó napjától keletkeznek, hanem korábban. 

Kiemelték: a 2010. áprilisra eső teljesítést a MeH elfogadta, erről írásos teljesítési jegyzőkönyv készült, a májusi és júniusi teljesítés pedig a szerződés egyértelmű rendelkezései alapján elfogadottnak tekintendő, a számlákat a KIM befogadta, azokat nem kifogásolta - hívják fel a figyelmet. A júliusi és augusztusi teljesítési jegyzőkönyveket is benyújtották, azokat a szerződésben meghatározott határidőig a KIM nem kifogásolta meg, így azok is elfogadottnak tekintendőek.

A cég közleménye szerint igazolhatóan minden hónapban benyújtották a teljesítésigazolási jegyzőkönyveket és annak mellékletét képező, a teljesített munka és tevékenység részletes leírását, a szerződés szerinti részletes pénzügyi elszámolást és a szükséges alvállalkozói számlákat. 2010 májusától 2010. július végéig a KIM-ben nem jelöltek hivatalos, döntéshozó kapcsolattartót. A világkiállítás projektjének, nem volt felelőse, többszöri kísérletük ellenére nem tudtak senkivel kapcsolatot találni, aki a világkiállítási projekt témájában illetékes, döntésképes lett volna - írják.

Megjegyzik azt is, hogy július vége óta írásban kérték, sürgették a KIM-et, hogy a teljesítések igazolásához szükséges vizsgálatokat kezdje meg, azt követően pedig gyorsítsa meg, hogy mielőbb befejezze. A KEHI képviselőinek személyesen, a társaság székhelyén adták át a kért dokumentumokat.

Csak szeptember 7-én adta át a KIM azt a levelet, amelyben már legutolsó magyar és kínai alvállalkozókig kéri a szerződéseket, igazolásokat, számlákat eredetiben szeptember 13-ig. Az iratokat eddig nem eredetiben és nem ilyen mélységben kérték - írja a cég, amely szerint a megkötött szerződés a KIM-et nem jogosítja fel arra, hogy az alvállalkozók alvállalkozóinak számláit, szerződéseit bekérje. A kormány nem fizetett ki olyan tételt, amely mögött a tényleges teljesítés hiányzott volna - hangsúlyozták.

Szerdán fizetésük elmaradása miatt munkaidejük befejezte előtt elhagyták a magyar pavilont a sanghaji expón a kínai műszaki dolgozók és a takarítók, a biztonsági személyzetet sikerült a pavilonvezetésnek visszatartania. A csütörtökön, az expóközpontban tartott kínai-magyar egyeztető megbeszélésen a pavilon kínai üzemeltetője továbbra is szeptember 15-ig garanciát követelt az őt megillető ellenérték kifizetésére.