Semmit nem segítettek a fejlesztések a MÁV-on

Tavaly 3,5 évet késtek a magyar vonatok. Dacára annak, hogy az elmúlt években több helyen is fejlesztettek a pályán, ez teljesen megfelelt a sokéves átlagoknak - írja az Index.
Szabó Dániel, 2018. április 12. csütörtök, 16:46

A lap közérdekű adatigényléssel fordult a vasúttársasághoz, ebből pedig kiderült, hogy tavaly a teljes hálózaton 1 831 556 percet, vagyis közel 3,5 évet késtek a személyszállító vonatok. Ez nem lóg ki a sorból, az Index adatai szerint a vonatok féléves bontásban 1,77 évet késtek a 2008-2014 közötti időszakban. Vagyis a nagyszabású vasúti beruházásoknak egyelőre nincs látszata a késések szempontjából.

Az egy vonatra jutó fajlagos késés 15,2 perc volt, de az összesből néhány vonat jobban kivette a részét. A januárban Esztergomnál kisiklott 2028-as számú volt, rekord hosszan, 971 percet vesztegelt. Összesen 120 423 vonat késett, ami azt jelenti, hogy az összes járat 11,55 százaléka késett.

A leggyakoribba a Budapest-Vác és a Budapest-Pécs vonalakon volt.

Az eredményeket kozmetikázza, hogy a MÁV olyan standard alapján (UIC) számolta ki az adatokat, amely szerint az 5 perc 59 másodperc alatt késő személyszállító vonatok még pontosnak számítanak.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

HOZZÁSZÓLÁSOK