Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) igazgatója szerint a csirkehús ára kényszerűségből lekövette a disznóhúsét - olvasható az Adó.hu lapszemléjében.

Míg szerinte a csirkemell 10 százalékkal lett olcsóbb, addig a csirkecombnál ez az arány már 20 százalékos volt. Ez azt jelenti, hogy itt áfacsökkentés nélkül nyeltek le közel 20 százalékot, amely az egész értékesítési láncon végighaladva végül a tenyésztőknél jelentkezett veszteségként.

Míg a kormányzati lépés előtt 250 forint körül alakult egy kilogramm élőcsirke felvásárlása, addig mára ez szerinte 230-235 forinton alakul. Ilyen árak mellett viszont a csirketenyésztők már veszteséget termelnek, hiszen itt a jövedelmezőségi határ nagyjából 240 forint - mondta a lapnak Csorbai.

Horváth András, az élelmiszeripart átszövő áfacsalások miatt botrányt kavaró volt NAV-vezető a Termékmixnek azt mondta, hogy a feketegazdaság szempontjából igen káros, hogy a kormány csak a sertés tőkehúsokra vezette be az öt százalékos kedvezményes forgalmi adót, míg a baromfihúsoknál maradt a magas teher. Ezek ugyanis vásárlási szokások szempontjából helyettesítő terméknek számítanak

"Az 5 százalékos áfa mellett a csalárd vállalkozásoknak egyszerűen nem éri meg a csalás, inkább eltűnnek" - mondta az egykori NAV-os, aki szerint viszont a nagy pénzekben utazó feketekereskedők könnyedén átcsoportosítják az erőforrásaikat. Ha tehát az egyik területről kilépnek, akkor csak átirányítják a csalásokat a másikra. Itt kézenfekvő, hogy a sertéshúsról a baromfira terelődik át a feketeforgalom - idézi a Termékmix magazint az Adó.hu.