A CSWWC (Champagne & Sparkling Wine World Championships) az egyetlen a rangos nemzetközi borversenyek között, ahol kizárólag pezsgőket és champagne-okat értékelnek, egyben a világ legnagyobb pezsgőversenye. Az eseményt idén ötödik alkalommal rendezték meg Kent megyében. 2018-ban összesen 18 ország szerepelt arannyal az éremtáblázaton, hazánk eredménye kiemelkedő. A CSWWC-n nevezett tételek száma évről évre nő. A legsikeresebb országok: Franciaország és Olaszország mellett jól szerepelt Ausztrália, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia.

A világversenyen a legjelentősebb pezsgőpincészetek és champagne-házak vesznek részt, a zsűri pedig három neves specialistából áll: Tom Stevenson zsűrielnök mellett Essi Avellan Master of Wine és Tony Jordan értékelik a mezőnyt. Egyetlen magyarként Márkus György, a francia Champagne-régió szakértője állandó tartalék zsűritagként egészíti ki a panelt, idén pedig élesben pontozott, miután felkérték az egyik bíra helyettesítésére.

A vb-re nevezett pezsgőket összesen 10 nap alatt, vakon értékelték, a tételeket származási helyük és stílusuk szerint csoportosítva. Kizárólag arany-, és ezüstérmeket hirdetnek, amelyekhez a zsűritagok egyhangú döntés szükséges. 2018-ban összesen 116 aranyérem és 128 ezüst született.

Fiatal cég - kimagasló siker

A megmérettetésre összesen 18 magyar pincészet nevezett be, közülük egyedül a somlói Kreinbacher Birtok szerzett érmet. A háznak két évjáratos, furmintalapú magnum pezsgőjének - a Prestige Brut 2013 Magnumnak és a Brut Classic 2015 Magnumnak - is aranyat ítélt meg a zsűri. Ezüstérmet kapott szintén két furmint-, és chardonnayalapú pezsgőjük - a Prestige Brut és a Brut Classic.

Magyar pezsgő 2016-ban kapott először aranyat a CSWWC-n: szintén a Kreinbacher Birtok két somlói, furmintalapú tétele. A társaságot Kreinbacher József 2002-ben alapította a Somló hegyen, 2003 óta folyamatos az ültetvények újratelepítése és a szőlészet, a borászat fejlesztése. Mára mintegy 43 hektáron gazdálkodnak organikusan és évente további 20-30 hektárról szüretelünk. A pincészet 2011-ben Európai Uniós támogatással új birtokközpontot, borászatot és pezsgőpincészetet adott át.

Még nincs minden lefújva

Október 24-én tartják Londonban a CSWWC világbajnoki és nemzeti trófeák, valamint a Best in Class nagydíjak átadóját. A pezsgők Oscarjaként emlegetett gálán derül majd ki, hogy melyik pezsgő az abszolút világelső és milyen champagne-házak, pincészetek készítették a legkiemelkedőbb tételeket.

Címlapkép fotója: Juhász Bogi