Az alap 2012-ben 116 millió forintot fektetett a Mobile Engine Kft.-be az SZTA honlapján található információk szerint, s ezzel 24,9 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalatban.

A Mobile Engine alapítói most kivásárolták az SZTA részesedését. Az alap a részesedését az általánosan elvárt hozamszint - évi 10-12 százalék - feletti árfolyamon tudta értékesíteni - mondta az SZTA az MTI érdeklődésére, pontosabb adatokat üzleti titokra hivatkozva nem közöltek. Az SZTA a társaságot a nemzetközi terjeszkedésben segítette, abban, hogy megvesse lábát a külföldi piacokon.

A zrt. középtávon egyfajta pénzügyi hidat biztosíthat a társaságok számára a hosszú távú célok eléréséhez - mondta Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap elnök-vezérigazgatója.

A Mobile Engine olyan megoldást kínál, amely segíti a nagyvállalatok komplex mobil munkafolyamatának menedzselését, a fejlesztés bárhol alkalmazható. E területen robbanásszerű növekedés történt az elmúlt két évben.

Az SZTA 14 milliárd forint forrásának 85 százaléka az Európai Uniótól származik, 15 százaléka magyar állami forrás. Az alap 2014 júliusáig összesen 5 milliárd forint összegben helyezett ki tőkét, s ezzel több mint 45 magyar vállalkozás fejlődéséhez és működéséhez járult hozzá.