Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Blikk megtudta, az ország egyik legbefolyásosabb üzletembere, a Fidesz egykori pártpénztárnoka, Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó társaságoknak is juthatott a pályázat nélkül kiadott földekből. Simicska ugyanis idén júniusba vásárolta be magát a Mezort Zrt.-be, 50 százalékos tulajdonrészével ő lett a legnagyobb tulajdonos Nyerges Zsolt ugyancsak kormány közeli üzletember és ügyvéd előtt. A Mezort-cégcsoportba tartozó Dél-Balatoni Agro Kft. pedig két éve kapott használatra Fejér megyei földeket a Nemzeti Földalaptól pályázat nélkül. Miután szeptember közepén ezekből két lepsényi birtokra a Blikk rákérdezett, elérte azt, amit a bírósági úton, az elsőfokú per megnyerésével sem sikerült. Az NFA ugyanis végül azt válaszolta, hogy hamarosan közzéteszik a megbízási szerződések közérdekből nyilvános adatait, vagyis hogy kiknek adták oda a 34 ezer hektárnyi állami földterületet művelésre.

Azt, hogy ebből mennyi földet kaptak Simicskáék, csak a listából fog kiderülni. De a kifizetett terület alapú támogatásból úgy számolta a lap, hogy jelenleg valamivel több mint 18 ezer hektár (180 Margitsziget nagyságú) termőföld felett rendelkezik a Simicska Lajosék tulajdonában álló cégcsoport. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatai szerint az idei első félévben ugyanis 582 millió forintot fizettek ki ilyen jogcímen a cégcsoport öt cégének. A szakértők szerint hektáronként 32 ezer forintot kasszírozhatnak a földhasználók az első félévben, és ugyanekkora összegre számíthatnak a második félévben is, ebből számoltuk vissza a terület nagyságát.

Simicska cégei nemcsak terület alapú támogatásra jogosultak, hanem különféle állatjóléti juttatásokra, állattartó telepek korszerűsítésére, mezőgazdasági utak fejlesztésére is kaptak pénzeket. Idén fél év alatt összesen 1,6 milliárd forint támogatást kaphattak - írta a Blikk.