A közbeszerzési eljárás eredményét az ajánlatkérő Nemzeti Sportközpontok közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.

A rekonstrukció a Siófok, Deák Ferenc sétány 4. szám alatti épületet érinti. A felújítás után a központ lehetővé teszi a sportolók fogadását, az utánpótlás nevelését, képzését, közösségi programok szervezését, rendezését, hozzájárul az üdülő övezet sportrégióvá fejlesztéséhez. A feladat lényegében az épület energetikai felújítását jelenti.

A nyertessel február 11-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a tenderen a solymári Korrent Kft. is.

A nyertes Peszter Kft. - a Céginfo.hu adatai szerint - 1998-ban alakult, a jegyzett tőkéje 3 millió forint. Tulajdonosai Babják Csilla és Fodor János. A cég 2019-ben 95,8 millió forint nettó árbevétel mellett 5,1 millió forint adózás előtti eredményt ért el.