Siralmas állapotban a gyógyszertárak

A hagyományos gyógyszertáraknak több mint fele csőd közeli helyzetbe jutott a liberalizáció három éve alatt; a forgalmazóknak milliárdokkal tartoznak - írta hétfőn a Délmagyarország.
MTI-Eco, 2010. június 21. hétfő, 10:38

A napilap írása szerint a szakemberek úgy látják a patikanyitási stop kevés a fordulathoz, az ajándékozás rendszerét is szabályozni kell.

A gyógyszerészkamara Csongrád megyei elnöke, Kőhegyi Ferenc a lapnak elmondta, hogy siralmas állapotú a hagyományos patikahálózat. Hódmezővásárhelyen például már kettő bezárt, a még talpon levők között van olyan, ahol korábban 7-8 gyógyszerész dolgozott, de mára 2-3 diplomás szakember és 2 asszisztens fizetését tudják csak kigazdálkodni.

A megye kisvárosai gyógyszertárainak fele nehéz helyzetbe került a patikaliberalizációt kísérő láncok megjelentésével. A kamara elnöke úgy tudja, a szomszédos Bácsban már van olyan patika, amely ellen elindult a felszámolás.

A Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének szegedi tagja, a Csanád Pharma Kft. ügyvezetője Blum Ferenc a lapnak azt mondta: csődbe került a patikák 60 százaléka, 10-12 milliárd a lejárt tartozásuk.

A tiszaszigeti gyógyszertárat alapító Kaizer Zsuzsanna szerint nem a liberalizáció miatt mennek tönkre a kispatikák, hanem azért, mert lehet ajándékozni és az ajándékozási versenyben a láncok előnyben vannak, ők nagyobb árréssel dolgoznak a nagyobb forgalom után.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2010.06.21 10:52

Jó munkát végzett az SZDSZ
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html