A versenyre a blockchain technológiára épülő, ötlet fázisban lévő vagy már működő megoldásokkal jelentkezhetnek díjmentesen magyar vállalkozók, egyetemisták, startupperek.

A kriptovaluták világán kívül többek között az egészségügy, az oktatás, az adózás területén alkalmazható hatékonyan a blockchain, amelynek technológiai fejlesztésében, új megközelítések gyakorlati megvalósításában a hazai informatikai közösség nemzetközi szinten is élenjáró. Az első országos, sőt teljes Kárpát-medencei régióra meghirdetett Block Knights Contest 2018 célja, hogy egyrészt megismerhetővé tegye a blokklánc technológia sokszínűségét, másrészt teret adjon a legújabb jövőbe mutató ötleteknek, megoldásoknak - mondta Czeglédi Tamás ötletgazda, a Blockchaineum egyik alapítója kiemelte.

A versenyben háromtagú szakmai zsűri rangsorol majd, valamint egy csapat közönségszavazással kerülhet be a döntőbe. A továbbjutott versenyzőknek mentorok nyújtanak szakmai támogatást projektjük fejlesztésében, kidolgozásában. A verseny döntőjét májusban rendezik majd a Blockchaineum 2.0 konferencián Budapesten.

A blokklánc vagy osztott főkönyv technológia (blockchain technology) egy módszer, amelynek alkalmazásával lehetővé válik különböző értékek és adatok egyszerű cseréje. E technológia segítségével létre lehet hozni digitális fizetőeszközt, így a bitcoin és más kriptodevizák mögött is ez a módszer áll, ám a blokklánc lehetőséget teremt például közvetítők nélküli fizetésekre és átutalásokra is. Pénzmozgatás esetén a tranzakciók történetét egymástól független és egyenrangú számítógépek tartják nyilván és bővítik tovább, és ezekhez bárki csatlakozhat.

Fotó forrása: Shutterstock