Sok pénz ragadt a Szép-kártyán az OTP-nél

Csak májusban mintegy 1,4 milliárd forinttal csökkent az OTP-nél a Széchenyi pihenő (Szép) kártyáknak a május utolsó napján lejáró feltöltések összege. Így a kártyákra két éve feltöltött 77,2 milliárd forintnak mintegy 98 százalékát elköltötték csak el a kártyabirtokosok - derül ki a szolgáltató bejelentéséből.
Domokos László, 2018. június 7. csütörtök, 16:01

A lejárt utalványok értékét (mintegy másfél milliárd forintot) a szolgáltató június 30-ig visszautalja az érintett munkáltatók részére.

A jelenlegi szabályok szerint ugyanis azok, akiknek a kártyájára 2016-ban utalták a juttatást, május 31-ig költhetik el a keretet. A határidőt követően lejár a juttatások érvényessége és a fel nem használt összegek visszakerülnek a munkáltatókhoz.

Az utóbbi évek gyakorlatának megfelelően a lejárati határidő közeledtével felpörgött a költés: májusban csaknem a felére csökkent az OTP Szép-kártyákon lejáró összeg. Csak az utolsó egy héten több mint 700 millió forintot költöttek a kártyabirtokosok pihenésre, étkezésre és a szabadidős tevékenységeik eltöltésére.

A jelek szerint sokan továbbra is feledékenyek vagy az utolsó pillanatra hagyják a juttatásaik felhasználását - állapította meg Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank cafeteria üzletágvezetője.

A kártyakibocsátó OTP Pénztárszolgáltató a jogszabályi kötelezettségeinek megfelelően június 30-ig visszautalja a lejáró egyenlegeket az érintett munkáltatóknak. A visszautalt összegekkel a munkáltatók - a jogszabályok figyelembevételével - szabadon rendelkezhetnek.

A jó hír az, hogy az  gazdasági tárca idén áprilisban elfogadott rendelete időben is rugalmasabbá tette a Szép-kártya juttatások felhasználását: a jövőben a kártyakibocsátó pénzintézetek a fel nem használt összegeket nem emelik le a számlákról, csupán havonta legfeljebb 3 százalékkal csökkentik majd. Ezt a rendelkezést azonban a 2019-ben lejáró juttatások esetében fogják elsőként alkalmazni.

Tavaly június 30-ig a kártyát kibocsátó három bank több mint 1,3 milliárd forintot utal vissza a munkáltatóknak, ami a 2015-ös mélypontot mintegy 45 százalékkal, a 2016-ost pedig majdnem 26 százalékkal haladta meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK