Sokk jöhet a magyar Tesco-áruházakban - mi lesz a vásárlókkal?

Megbénulhat a Tescók működése, a túlhajszolt dolgozók nagyon elszántak, hogy a béremelést harcoljanak ki. A 24.hu utánajárt, mikor jöhet a sztrájk, és hogy kell elképzelni a munkalassítást egy áruházban?
K. Kiss Gergely, 2017. június 18. vasárnap, 11:33
Fotó: Reuters

A Tescókban sztrájk lehet, de előtte munkalassításra számíthatunk júliusban, adta hírül korábban a Magyar Idők. Az ok, hogy a Tesco mindössze négy ezer forintos fizetésemelést akar adni. A szakszervezetek viszont azt szeretnék elérni, hogy minimum bruttó 200 ezer forintot keressen egy nyolcórás dolgozó. (Jelenleg a bruttó 161 ezer forintos bérminimum a legkisebb fizetés az áruházban, amit a szakképzetlen dogozóknak is megadtak.)

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke szerint elsősorban arra lehet számítani, hogy a dolgozók nem fognak két-három ember helyett dolgozni, mint most. Ma ugyanis a munkaerőhiány miatt kétszer-háromszor annyit kell a tescósoknak dolgozniuk, mint három éve - idézi a portál Bubenkó Csabát.

A lassítás leginkább azt fogja jelenteni, hogy normális tempóban végzik el a munkát ahelyett, hogy megszakadnának. Lehet, hogy lassabban megy majd a szalag és a parizerszeletelés is. Vagy nem fognak futni egyik helyről a másikra, hanem csak normál tempóban mennek. Szerinte az emberek ma rá vannak kényszerítve, hogy feszített munkatempóban dolgozzanak. Ezt a frusztráló sietséget vetnék le munkalassítás címén.

Bubenkó szerint nem úgy kell elképzelni (a pénztáros példánál maradva), hogy az ott ülő dolgozó majd nem húzza le az árut, hanem vár, és csak úgy nézelődik. Inkább az előírásokat szigorúan betartva egyesével mindent kontrollál majd, például hogy rendben vannak-e a kódok, kihajol, hogy a kocsit is ellenőrizze, minden esetben megnézi, hogy a vásárlóé-e a bankkártya. Jelenleg ugyanis a sietség miatt erre nem mindig van idő.

Összhangot keresnek

Bubenkó azt is hangsúlyozta: nem az a szándékuk, hogy a vásárlók és a munkavállalók között feszültséget szítsanak. Ezért is tervezik, hogy a vevőket is bevonják a szakszervezet akciójába, de hogy miként, azt nem részletezte. Ám valóban nem mindegy, hogy tíz kasszából csak egy vagy kettő van-e nyitva, fel vannak-e töltve a polcok, hiányoznak-e egyes termékek, stb. Ám felhívta a figyelmet, hogy hosszabb távon munkakörülmények, a létszám összefügg azzal, hogy a vevő mit tapasztal, és ha a dolgozók helyzete javul, azzal a vásárló is nyer.

A szakszervezeti vezető elmondta: ha a hatalmi arrogancia jeleit észlelik, akkor kihagyhatják a munkalassítást lépéseket, és jöhet rögtön akár a munkabeszüntetés is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tepsi, 2017.06.18 18:53

Azért túlhajszoltak a dolgozók mert munkaerőhiány van. A túlhajszolás ugyanakkor azt eredményezi hogy még többen esnek ki emiatt, a maradókra így még több teher kerül és ez agy ördögi kört eredményez..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html