Sólyom-vizet is árul a Tesco

Sólyom logóval ellátott palackozott víz, lekvár kerül hamarosan a boltok polcaira, a légitársaságot is működtető holding ugyanis minél több területen szeretné bevezetni a márkát.
Diószegi József, 2013. augusztus 26. hétfő, 12:47
Fotó: Napi.hu

Stratégiai megállapodást kötött és egyben tulajdonrészt szerezett a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. az élelmiszer-ipari termékek értékesítésével foglalkozó Sales One Kft-ben - jelentette be Lucsik János, a holdig egyik tulajdonosa a mai sajtótájékoztatón. A Sales One által forgalmazott termékekre mostantól a Sólyom márkanév is felkerül, a brand ugyanis minden magyar háztartásban szeretne jelen lenni. A Sólyom egyébként egy önálló védjegyként működik Európában - mondta Lucsik, aki azt is hozzátette, hogy kezdetben Sólyom logóval ellátott víz, lekvár, olaj kerül forgalomba, de tervezik a Sólyom energiaital bevezetését is.

A tavaly novemberben alapított Sales One alig fél év alatt négymillió terméket értéksített és közel egymilliárd forintos forgalmat bonyolított le - tette hozz Kenyeres Sándor Pál, a Sales One ügyvezető igazgatója. A termékek a Tesco, a Reál és a CBA-üzleteiben találhatóak meg.

A Sólyom holding további hasonló együttműködéseket és tervez, a cég keresi a mikro-kis- és középvállalkozásokkal a kapcsolatot.

A holding napjainkig 16 leányvállaltot hozott létre, légi és a pénzügyi, informatikai tevékenységeket végzők mellett például építőipari vállalkozása is van, amely az év végére már legalább ötven főt akar foglalkoztatni, s lapunk kérdésére Lucsik elmondat, e cég alapvetően a magasépítési tevékenységet kíván végezni.

A holding a következő három hónapban nagyon aktív gazdasági tevékenységet folytat majd, s kéthetente jelenik meg valamilyen új bejelentéssel, s egyebek között a sport és kultúra területén is részt kíván venni.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2013.08.26 19:55

Vazze ez nagyon ciki. Ha már a Tesco is futtatja...atyavilág, micsoda buli...a víz ami a palackban van, nos az másodlagos. Azaz a minőség nem számít, de Sólyom legyen...

Mit iszol? Solymot...Solymot?, Azt enni kell, nem inni...én iszom..akkor te hülye vagy...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tibi27, 2013.08.26 19:37

@Kempelen:
Hát, a napon kívül mást nem tudok lopni, nem állok olyan közel a Fideszhez...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Klaci79, 2013.08.26 18:39

@andras_h: ha így halad a projekt még köztársasági elnök is lehet belőle
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kempelen, 2013.08.26 18:00

@Tibi27: Addig jó magának, amíg van pénze itt lopni a napot!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kempelen, 2013.08.26 17:59

@francois: És mi kell egy induló vállalkozásnak jobban, mint egy falat kenyér? Az ismertség. Kár volt a hozzászólás elejére odaírnia azt a sok ostobaságot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html