Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az államfő egyetért az Országgyűléssel abban, hogy az alkotmánybírók választásának hatályos alkotmányi szabályozása nem vált be.

Ezért szükség lenne olyan szabályokra, amelyek jobban szolgálják az alkotmánybírák függetlenségét, magas szakmai színvonalát, lehetővé teszik a megüresedett bírói helyek gyors betöltését, és minderre alkotmányos garanciát is nyújtanak.

Azonban Sólyom László szerint az Országgyűlés által most elfogadott változtatás nem felel meg ezeknek a követelményeknek, sőt, alkalmas a helyzet további romlását előidézni, egyúttal viszont alkalmatlan a kitűzött céljának elérésére, mivel nem minden esetben képes biztosítani a frakciók arányos képviseletét a jelölő bizottságban annak alacsonyan rögzített létszáma miatt.

Mivel az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alkotmánymódosítás alkotmányellenessége fogalmilag kizárt, Sólyom László az Országgyűlésnek küldte vissza megfontolásra a törvényt.

A köztársasági elnök álláspontja az, hogy sem a jelenlegi, sem az újonnan elfogadott szabályozás nem felel meg az irányadó nemzetközi gyakorlatnak, ezért arra kérte az Országgyűlést, hogy az európai példáknak megfelelő, garanciális szempontból kielégítő, ugyanakkor hatékony szabályozást alkosson.

Ezeknek a követelményeknek Sólyom László szerint leginkább az felelne meg, ha az alkotmánybírák állításában szerepet kapna a köztársasági elnök és a Legfelsőbb Bíróság elnöke is.