Van egy szektor Magyarországon, amely valóban nem panaszkodhat

Az elmúlt három év adatait vizsgálva nem panaszkodhatnak helyzetükre a magyarországi sörfőzdék - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Domokos László, 2018. július 13. péntek, 11:19
Fotó: Reuters

2016 óta folyamatosan nő a hazai sörgyártással foglakozó vállalkozások száma, annak ellenére, hogy a 2016-ban elért 149 milliárd forint összárbevétel után 2017-ben csak 146 milliárd jött össze.

Ugyanakkor a szektor stabilitását mutatja, hogy az új cégbejegyzések mellett a sörpiac szereplői ellen csak mutatóban indult felszámolási eljárás és kényszertörlés. Az alkalmazotti létszám csekély mértékű csökkenése nem befolyásolta érdemben a cégek teljesítményét. Mind az árbevétel, mind a dolgozói létszám, de a működő vállalkozások számának alakulása terén is megfigyelhető, hogy a trendek a piac kis és nagy szereplőit hasonlóan érintették, számottevő különbség nem mutatható ki közöttük - adta hírül az Opten.

A hazai piacot négy nagy cég uralja: a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Pécsi Sörfőzde Zrt. és a Borsodi Sörgyár Kft. E négy cég teljesítménye teszi ki az iparág 2017-es árbevételének 98 százalékát. Mellettük számos mikro- és kisvállalkozás és családi főzde működik szerte az országban, meglovagolva a kézműves sörök iránt az elmúlt években kialakult keresletet.

A hazai főzdéknek a pályázati források megszerzéséért sok más profilú vállalkozással együtt kellett versenyezniük. Nem voltak olyan pályázati kiírások, melyek kifejezetten a sörkészítéssel foglakozó cégek számára jelentek volna meg. Így nem meglepő, hogy 2014 és 2017 között mindössze 783 millió forint uniós támogatás jutott el a magyarországi sörgyárakhoz, ami elenyésző a gazdaságfejlesztési programban allokált összegekhez viszonyítva. Ezek a támogatások viszont a kisebb piaci szereplőket gazdagították, mivel a nagyvállalatok a pályázati kiírások döntő részéből ki voltak zárva.

A szezonális időjárási hatások és a fesztivál látogatottságok mellett az iparág jövedelmezőségét az ízesített sörök és ciderek piacán a chipsadó emelése, míg az iparág egésze számára a prémium sörök iránti növekvő kereslet határozza meg a jövőben - állapította meg Hantos Zoltán, az Opten Kft. projektmenedzsere.

Söripari adatok
Év201620172018
Működő vállalkozás (db)98104107
Létszám (fő)2 0752 0622 054
Éves nettó árbevétel (millió Ft)149 104,1145 264,2n.a.
Felszámolás (db)100
Végelszámolás (db)011
Cégmegszűnés (db)421
Kényszertörlés (db)121
Új alapítás (db)10105
Forrás: Opten

HOZZÁSZÓLÁSOK