Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az OTP-nél például az elmúlt három esztendőben éves átlagban körülbelül ötszázalékos növekedést tapasztaltak, az MKB-nál pedig tavaly csaknem 3 százalékkal növekedett a széfet igénylők száma. Jelentős érdeklődésről számolt be a CIB is, olyannyira, hogy egy központi fiókjukban év elején 540 új széfet telepítettek. A lapnak az FHB-nál elmondták, ők is növekvő keresletet tapasztalnak a korábbi időszakhoz képest. Más bankoknál ezzel szemben nem érzékeltek érdemi változást az igényekben. Néhol várólisták alakultak ki, és ahol felszabadul hely, ott is gyakran elvárás a minimum egy évre szóló bérlés.

Az ország több részén is igen keresettek a széfek, Budapesten a legnagyobb a telítettség. Az értékmegőrzőt kereső ügyfeleknek azzal is számolniuk kell, hogy az adott bank kinek hajlandó szolgáltatni. A nyilatkozó pénzintézetek többsége kizárólag számlavezető ügyfeleknek biztosít széfet, a bankszámlára terhelik a havidíjat - ez alól kivétel az OTP és az FHB.

A nyilatkozó bankok egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy nincs és nem is lehet rálátásuk arra, mit tesznek be az ügyfelek az értékmegőrzőbe. Ez azért is érdekes, mert meglehetősen szigorú szabályok és tiltólisták vannak érvényben - írta a lap.

A bérlő a széfben nem helyezhet el gyúlékony, robbanó- vagy más tűzveszélyes anyagot, sem olyan tárgyat, amely tüzet, robbanást vagy egyéb kárt idézhet elő vagy veszélyezteti a személyi biztonságot. Ilyen anyagok többek között a vegyszerek, a gyógyszerek, a sugárzó anyagok, a fegyverek, a lőszerek vagy a kábítószerek. A lista a legtöbb helyen hasonló, de az MKB és az UniCredit például készpénz széfben való tárolását is tiltja.