Öt év alatt 11 ezerrel csökkent a boltok száma, 2020 első félévében 1580 darabbal. De úgy, hogy a fővárosi boltoknál 12 százalék, a falusiaknál 5 százalék a leépülés aránya. Igaz viszont az is közben, hogy a falun élők arányához képest ott feleannyi a boltok száma - írja a portál.

A járvány nehéz helyzetbe hozta a kiskereskedelmi szektor szereplőit, de egyelőre még nem látszik ennek hatása: 2020 első félévében a korábbi évekhez hasonló ütemben, 1 580 darabbal csökkent a boltok száma. Érdekesség, hogy a koronavírus éppen megmentette a kisebb élelmiszerboltokat, mert a betegség terjedése miatt a kisebb, közeli boltokba most szívesen mennek az emberek a zsúfoltabb szupermarketek helyett. De ez csak akkor igaz, ha nem nagy bevásárlást indítanak.

A bolt nélküli falvak számában jelentős elmozdulás nem volt 2020 első félévében:

Megnevezés2015201820192020
Boltos település2 9582 8762 8662 865
Bolt nélküli település197279289290
Forrás: KSH/Blokkk.com

A kereskedelmi hálózat átformálódásának csak egyik ága a boltok számának csökkenése: részben azért is húzták le a rolót, mert nagyobb alapterületű áruházak nyíltak a környékükön. Épp emiatt a fővárosban a legnagyobb ütemű a boltszám csökkenése, mert itt nyíltak a nagyobb üzletek.

A járványhatások pedig a második félévet követően erősebbek lesznek a boltszám változásában az első félévinél - teszi hozzá a portál.