Csúnya lehúzás gyanúja a Sparnál - a cég tagad

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálatok elé nézhet a Spar áruházlánc, mivel úgy tűnik, több szakképzett dolgozójának munkaszerződésében a fizetés alapjául feltüntetett alapbér éveken át nem érte el a garantált bérminimum összegét, dacára a vonatkozó kormányrendelet előírásainak - írja hétfői számában a Magyar Nemzet, hozzátéve, hogy a szakminisztérium a munkavállalók javára foglalt állást a bérvitában.
Dzindzisz Sztefan, 2019. február 25. hétfő, 07:04
Fotó: Marketing

A napi fogyasztási cikkek kereskedelmének második legnagyobb piaci szereplője az üllői logisztikai bázisán alkalmazott targoncavezetők alapbérét a szakképzetteknek járó garantált bérminimum összege helyett éveken át az aktuális minimálbérnél magasabb, ám az előírtnál alacsonyabb összegben állapította meg - tudta meg az újság, amely szerint akad olyan fizikai munkavállaló, akinek emiatt több százezer forinttal kevesebb pénz ütötte a markát.

A lapnak Pál Péter, az érintetteket képviselő Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője elmondta, még nincs pontos adatuk arról, a bérvitában pontosan hány dolgozó érintett ebben vagy más a munkakörben, ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni a több mint 13 ezer főt foglalkoztató cégnél - szemlézte az MTI.

A Spar üzletlánc a Magyar Nemzettel azt közölte: a targoncavezetőként foglalkoztatott munkavállalóknak az úgynevezett időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum feletti összeget fizette és fizeti ki jelenleg is. A cég közlése szerint a targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások (például: 13. havi juttatás) nélkül havonta átlagosan bruttó 367.447 forintot kerestek. "Jelenlegi gyakorlatunk tehát jogszerű, azon nem kívánunk változtatni. Emellett fontos kiemelni, hogy a SPAR az adó- és járulékfizetési kötelezettségének mindig eleget tesz." - közölte lapunkkal a hír megjelenése után a Spar.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Magenta, 2019.02.26 07:55

Rengeteg magyar cég is ugyanígy csal - csaxólok, egyáltalán nem csak a Sparra jellemző!
A reklamálásra azt válaszolják, hogy az egyéb kiegészítő juttatásokkal bőven megvan a garantált bérminimum - sőt! A másik kedvenc trükk, hogy azonnal leviszik papíron a munkaidőt 6 órára.
...igen, tudjuk, el lehet menni máshová - de egyrészt máshol is ugyanez van, másrészt nem mindenki Bp-en és vonzáskörzetében él, ahol lehet válogatni (állítólag!!!)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.02.25 10:37

Kisebb cégeknél is rendszeres, hogy szakmunkára betanított béreket fizetnek.
Például:
Asztalosüzem betanított lapszabászt keres.
...i cég lakatosműhelybe betanított munkást keres.
Egy időszakban az APEH figyelte a hirdetéséket, hogy ki mit ad el. Most azért kellene figyelni a hirdetéseket, hogy milyen vállalkozás keres szakmunkára betanított munkást.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2019.02.25 08:34

Azért sokan örülnének a "magyar üzletlánc" -nál ha annyit kereshetnének mint a Spar dolgozók.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

berklac, 2019.02.25 07:21

Hol is van bejegyezve a cég tán nem izraelbe minő véletlen ,ott !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html