Nagy bejelentést tett a Spar Magyarország

A lánc közel harminc éve nyitotta meg első magyarországi üzletét Tatán, mostanra már a saját boltok mellett franchise-hálózatot is fenntartanak. Kunhegyesen nyitott meg a Spar kétszázadik kiskereskedői tulajdonban lévő franchise egysége a héten. Jövőre is folytatnák a terjeszkedést partnereikkel, 20-22 ilyen üzletet nyitnának.
Szabó Dániel, 2020. augusztus 28. péntek, 10:36
Fotó: spar.hu - A most nyílt kiskunhegyesi üzlet.

A vállalat partnerprogramjában működő áruházai tavaly már több mint 56 milliárd forint árbevételt termeltek és 1800 kereskedelmi szakembernek biztosítottak megélhetést. A kétszazadik, kunhegyesi Spar franchise-üzlet után jövőre sem állna meg a Spar Magyarország Kft.: a cég tervei szerint a jövőben évente 20-22 hasonló egységet nyitnak majd országszerte. Tavaly már több mint 56 milliárd forint árbevételt termeltek és 1800 kereskedelmi szakembernek biztosítottak megélhetést.

"2020-ra vállalatunk eredményes és vonzó üzleti modelljéhez már 200 partner tartozik szerte az országban. Az eltelt nyolc esztendő bebizonyította, hogy az együttműködésünk minden szereplő számára eredményes. Partnereink számára széles áruválasztékot, akár heti hatszori áruszállítást, marketingtámogatást és promóciókat biztosítunk, de a modern informatikai rendszerünket, valamint a SuperShop hűségprogramot is igénybe vehetik" - mondta a kunhegyesi üzlet átadása kapcsán Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője a vállalat közleménye szerint.

A hálózatbővülésnek köszönhetően idén új Spar franchise üzletek nyíltak Ászáron, Bakon, Balatonfüreden, Cecén és Gyálon is. Egy-egy budapesti, egri, pacsai és pusztamonostori Lukoil töltőállomáson pedig Despar egység létesült. Összesen már 85 OMV-Spar express, 33 Lukoil-Despar, valamint 29 Spar partner és 53 Spar market formátumú franchise üzlet működik országszerte. A kiskereskedői tulajdonban lévő áruházak éves összforgalma 2019-ben több mint 56 milliárd forint volt és mintegy 1800 embernek jelentenek biztos megélhetést.

"A jövőben tovább folytatjuk a hálózatunk bővítését, a terveink közt évente 20-22 üzlet megnyitása szerepel. Fontos törekvésünk, hogy a kisebb településekre is eljuttassuk a Spar minőséget" - közölte még Maczelka Márk.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

csaba7272, 2020.08.28 21:54

Azt hittem, h kivonulnak. Az talán nagy bejelentés lett volna. De ez? Na bammeg! Ez is hír?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

LHedvig, 2020.08.28 15:07

Mi volt ebben a nagy bejelentés?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html