Az ajánlatkérő a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK), amely fő tevékenysége szerint az állami magasépítésű beruházásokat koordinálja. A közbeszerzési eljárás hivatalos eredménye megegyezik a nyár végén a 24.hu által ismertetett bontási jegyzőkönyvben szereplő információkkal: a sportkomplexumot áfa nélkül mintegy 150 milliárd forintból (ez bruttó 190,5 milliárd forint) építheti meg a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Magyar Építő Zrt.

A két cég közösen pályázott a tenderre. A meghívásos eljárásban a Strabag-MML Kft. tett még ajánlatot - írta a napilap.

A főváros új stadionja a tervek szerint 2023-ban adna otthont az atlétikai világbajnokságnak. Az építkezés helyszíne a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet egykori telepe, amely a Déli összekötő vasúti híd és a Rákóczi híd lábánál található. A BMSK jogerős építési engedéllyel rendelkezik. A nyertes cégek feladata a stadion szerkezeti, építészeti, épületgépészeti, épületvillamossági kialakítása.

A versenyállapotban több mint 19 ezer négyzetméter belső és 114 ezer négyzetméter külső területen elhelyezkedő létesítmény 40 ezer férőhelyes lesz.

Az október végén megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány összesen mintegy 204 milliárd forintot biztosít a megvalósításhoz, ebből az idei költségvetésben 8,9 milliárd forintot különítettek el. A beruházás része a Déli Városkapu fejlesztési programnak, amely a Csepel-sziget északi részén elhelyezkedő, rozsdaövezetként funkcionáló terület teljes rehabilitációját is magában foglalja.