Megjelent az IKT startup cégek nemzetközi piacra lépését segítő szakértői, mentori hálózat kialakítását támogató (GINOP-3.1.3-15 kódszámú) felhívás, melynek egyetlen nyertese lehet a KIFÜ. Elmondhatjuk, hogy ilyen pályázati felhívások esetében a projektgazda köteles továbbadni a megszerzett előnyt a programban résztvevő vállalkozásoknak. A pályázatot benyújtani 2016. január 18-tól lehetséges 1 hónapon keresztül - írja a portál.

A hazai, kevésbé fejlett régiókban újonnan létrejövő vállalkozások környezetének fejlesztését célozza az IKT szektorban a nemzetközi piacokra való elérés javítása érdekében. A kormány ezen célját egy projektgazda, vagyis egy lebonyolító cég segítségével kívánja elérni, mely jelen esetben a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség.

A program megvalósításában kiemelt szerepe lesz a mentoroknak, akik tevékenységükkel - szakértői, tanácsadási tevékenységek, információnyújtás, konferenciák, képzések megszervezésében való részvétel, nemzetközi piaci kapcsolatok becsatornázása, projekt akvizíció, célzott tárgyalások szervezése - helyi szinten segítik az IKT startup vállalatok nemzetközi piacra lépését, befektetéshez jutását, működésük során felmerülő akadályok feltérképezését és azok elhárítását.