Öten kaptak egyenként közel százmillió forintot közelítő bírságot, vagyis ezeket sújtja a teljes teher mintegy 40 százaléka. A jegybank 33 szolgáltatót arra is kötelezett, hogy 2014. április 30-ig térítsék vissza a jogsértéssel elvont díjakat a fogyasztóik számára. Az intézkedés teljesítéséről utóbbiaknak május 15-ig be kell számolni az MNB felé.

A jegybank a bírságok összegének megállapítása során figyelembe vette a jogsértés súlyát, fogyasztókra gyakorolt hatását, gyakoriságát, a jogsértő díjak és tranzakciók számát, illetve az azokkal sújtott fogyasztói kör nagyságát is. Az MNB valamennyi érintett pénzügyi szolgáltató esetében egységes szempontok szerint arányos bírságtételeket határozott meg. Egyes szolgáltatóknál a maximális - e tényállásoknál legfeljebb 100 millió forintnyi - fogyasztóvédelmi bírsághoz közeli összeg kiszabását tartotta indokoltnak, mivel esetükben a jogsértés ügyfeleik széles körét érintette.

A jegybank mostani - a 2012. január 1. és 2013. december 31. között megjelent hirdetményekre vonatkozó - vizsgálatai során az eddig lezárult eljárásokban az alábbi jogszabálysértéseket tárta fel az ellenőrzött pénzügyi szervezeteknél:
  • hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista az üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben;
  • a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint két hónappal hirdették meg;
  • a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt két hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról;
  • elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát;
  • az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt;
  • korábbi "díjmentes, ingyenes, 0 forintos" tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti;
  • megváltoztatták a díjszámítás módját.

A kimagasló összegű bírságok kiszabására, valamint a határozott, általános megelőző hatású intézkedésekre azért volt szükség, mert a vizsgálat alapján az MNB azt állapította meg, hogy a szektorban elterjedt ez az ügyfelek számára hátrányos gyakorlat, hiszen az MNB mind a 35 lezárt ügyben jogszabálysértést tárt fel - fogalmaz a jegybanki közlemény.

Cégek és bírságok
Pénzügyi szervezet megnevezéseBírság összege
Bank of China (Hungária) Hitelintézet Zrt.7 000 000,00 Ft
Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet21 000 000,00 Ft
Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.93 000 000,00 Ft
CIB Bank Zrt.44 000 000,00 Ft
Citibank Europe plc. Magyarországi Fióktelepe60 000 000,00 Ft
DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt.50 000 000,00 Ft
Érd és Vidéke Takarékszövetkezet6 000 000,00 Ft
Erste Bank Hungary Zrt.98 000 000,00 Ft
FHB Kereskedelmi Bank Zrt.95 000 000,00 Ft
FONTANA Credit Takarékszövetkezet25 000 000,00 Ft
Gránit Bank Zrt.38 000 000,00 Ft
Hévíz és Vidéke Takarékszövetkezet35 000 000,00 Ft
Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet15 000 000,00 Ft
Kevermes és Vidéke Takarékszövetkezet2 000 000,00 Ft
Kis- Rába menti Takarékszövetkezet19 000 000,00 Ft
Magnetissimo Pénzügyi Zrt.12 000 000,00 Ft
MECSEK TAKARÉK Szövetkezet15 000 000,00 Ft
MKB Bank Zrt.98 000 000,00 Ft
Mohácsi Takarék Bank Zrt.12 000 000,00 Ft
Nyírbélteki Körzeti Takarékszövetkezet5 000 000,00 Ft
Oberbank AG Magyarországi Fióktelepe49 000 000,00 Ft
OTP Bank Nyrt.60 000 000,00 Ft
Partiscum XI Takarékszövetkezet31 000 000,00 Ft
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet16 000 000,00 Ft
Rábaközi Takarékszövetkezet15 000 000,00 Ft
Raiffeisen Bank Zrt.98 000 000,00 Ft
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet9 000 000,00 Ft
Rum és Vidéke Takarékszövetkezet26 000 000,00 Ft
Savaria Takarékszövetkezet28 000 000,00 Ft
Sopron Bank Burgenland Zrt.21 000 000,00 Ft
Szabadszállás és Vidéke Takarékszövetkezet10 000 000,00 Ft
Szabolcs Takarékszövetkezet15 000 000,00 Ft
Szentlőrinc-Ormánság Takarékszövetkezet8 000 000,00 Ft
Szigetvári Takarékszövetkezet23 000 000,00 Ft
Tisza Takarékszövetkezet27 000 000,00 Ft
Forrás: MNB

Az MNB közölte: folytatják a többi pénzügyi szolgáltató ellenőrzését a 2012. január 1-től meghirdetett pénzforgalmi hirdetményeikre, illetve az azok nyomán ténylegesen életbe léptetett díjakra vonatkozóan.

Amint arról beszámoltunk, a KSH kimutatásai szerint rendkívüli mértékben emelkedtek tavaly a statisztikai hivatal által megfigyelt banki díjak: a második félévben több, 50 százalék feletti év/év drágulást mutató hónap is volt. Ezt követően idén februárban e szolgáltatáscsoport árait jelentősen mérsékelte havi összevetésben a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel bevezetése.