Súlyos vádak röpködnek a trafikellátónál

A cigaretta-ellátás rendszerének túlterhelésével vádol egyes gyártókat az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE), miután olyan hírek röppentek fel, hogy akadozik a trafikok kiszolgálása.
MTI, Napi.hu, 2015. december 10. csütörtök, 16:30
Fotó: Napi.hu

Az ODBE szerint a dohányellátás továbbra is zavartalanul működik, a rémhírkeltés mindössze néhány dohánycég érdekét szolgálhatta, akik közül egyesek - mint arra ma is példát szolgáltattak - nyilvánvalóan azt tűzték ki célul, hogy a rendszeren belülről próbálják meg akadályozni a kiskereskedők zavartalan kiszolgálását - olvasható az ODBE honlapján.

A cég értetlenül áll néhány partnere magatartása előtt, akik most azzal az új ötlettel álltak elő, hogy gyártónként külön-külön megrendelések leadására buzdítják a trafikosokat. Ezzel azt kívánják elérni, hogy egy boltba ne a már megszokott mennyiségű ládába bekészítve, hanem ennek többszörösébe összerakva érkezzen be a dohánytermék. Ennek természetesen semmi más értelme nincs, mint az, hogy megpróbálják a rendelési darabszám virtuális növelésével tovább terhelni az egyébként jól működő dohányellátó rendszert: az összekészítési idő és a kiszállítási idő is megnőjön, és a trafikosoknak is kényelmetlenséget okozzanak.

Az ODBE - arra készülve, hogy a Philip Morris és az Imperial Tobacco dohánycégek szándékos kései csatlakozása miatt hirtelen forgalomnövekedés várható - bizonyos elővigyázatossági intézkedéseket volt kénytelen bevezetni éppen annak érdekében, hogy az ellátás folyamatos és zavartalan maradjon, továbbá ne forduljanak elő "tömegjelenetek" a raktárak előtt - írják.

Összeomlott a rendszer

A Népszabadság szerdán írt arról, hogy nem sokkal az indulás után gyakorlatilag összeomlott az árumegrendelő és kiszállító rendszer, december közepéig a központi dohányellátó viszonteladói központjaiban készpénzzel csak korlátozott mennyiséget vásárolhatnak a kiskereskedők, a beérkező kiskereskedők sorszámot húznak, aki viszont későn érkezik, akár áru nélkül is távozhat. Az a cég honlapján is megjelent, hogy darabszámlimitet állítanak be, illetve a nem menetrendszerű megrendeléseket egyáltalán nem tudják felvenni és egyéb korlátozásokat is bevezetnek.

A cikkre reagálva az ODBE szerdán azt közölte, hogy rendszere nem omlott össze, a visszaigazolt határidőre kiszállítják a megrendeléseket. Szerintük az esetleges csúszások mögött az állhat, hogy a Philip Morris Kft. és az Imperial Tobacco Kft. későn csatlakozott hozzájuk, emiatt pedig piaci hiány alakult ki, így a normál üzletmenet 180 százalékának megfelelő terhelést kap a rendszer. A vásárolt áru mennyiségére nem vezettek be korlátozást, de az ad-hoc megrendelések felvételét és kiszállítását szüneteltetik az egész országban erre a hétre.

Imperial Tobacco Magyarország Kft. a vádakat még szerdán visszautasította. Szerintük az ODBE alaptalanul hárítja rá és egyik versenytársára a felelősségét a dohánypiac ellátási problémái miatt. A szerződéskötésüket az hátráltatta, hogy az ODBE az Imperial többszöri kérése ellenére sem vállalt fizetési garanciát az értékesített több milliárd forint értékű árukészlet fedezetére.

Az ODBE csürtörtöki közleménye szerint arra számít, hogy a bevezetett minimális korlátozásokat még e héten fokozatosan, illetve napokon belül teljes egészében fel lehet oldani.

HOZZÁSZÓLÁSOK