Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A MasterCard kutatásából kiderül, hogy pénztárcánkat ma jellemzően 500 és 1000 forint közötti értékben húzza aprópénz, bár a fogyasztók közel egyötöde (18 százalék) tudatosan kevés érmét használ, azt is célirányosan tartja parkolásra, automatákban való fizetésre. Ugyanakkor a felmérésben megkérdezettek 10 százaléka ennek szöges ellentéte: ők úgy nyilatkoznak, náluk mindig több apró van, mint amennyi szükséges. A pénzérmékhez a többség közömbösen viszonyul (48 százalék), a fogyasztók egynegyede azonban inkább szabadulna a fémpénztől, amelyet szívesen kiváltana bankkártyával, mobillal, egyéb fizetési eszközzel.

Akit zavar az aprópénz, leginkább az érmék súlya miatt panaszkodik (40 százalék), de a válaszadók több mint harmada említi azt is, hogy legtöbbször túl sok vagy túl kevés van a váltópénzből. Ugyancsak sokan
(16 százalék) mondták, hogy az apró nem higiénikus, sok kórokozót hordozhat, majd a válaszadók egy jelentős részének (12 százalék) gondja volt azzal is, hogy a külföldi pénzérméket nyaralásból visszatérve nem - vagy csak nehezen - tudja forintra váltani.

A MasterCard kutatásából egyértelműen kiderült, hogy 500 forintig bevállalunk kizárólag aprópénzes fizetést is, míg 1000 forint felett a papírpénz vagy bankkártya dominál minden vásárláskor. Az ok: nem szeretnénk megvárakoztatni a mögöttünk állókat azzal, hogy átszámoljuk az érméket, nem akarjuk terhelni a boltost a sok apróval, bár, ha jelzi, hogy jól jönne a váltópénz, sokszor előkerül a tárcából az érme is. Mégis az esetek nagy többségében az 1000 forintos vásárlások felett már nehéz megszabadulni a pénzérméktől, noha az emberek nagy része szívesen tesz így, amint lehetősége adódik rá.

Erre utal az is, hogy arra a kérdésre, hogy "Ön miért fizet aprópénzzel?", a válaszadók 55 százaléka mondta, hogy elsősorban azért, mert így szeretne szabadulni azoktól az érméktől, melyek a papírpénz váltásakor kerültek hozzá. A gyorsaságot, mint az aprópénz másik nagy előnyét, a válaszadók 40 százaléka tartotta fontosnak.

A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a bankkártyát jobban szeretik az emberek, mint az aprópénzt. A válaszadók 65 százaléka mondta, hogy kifejezetten kedveli a plasztikot, bár igaz, az egészen kis összegű (1000 forint alatti) vásárlásoknál még nem annyira elterjedt a használata. Ennek okaként legtöbben azt hozzák fel, hogy kisebb összegek esetén még nem szoktak hozzá a bankkártyás fizetéshez, illetve hogy az aprópénz gyorsabb fizetést tesz lehetővé.

Ma már létezik egy éppen a gyors fizetésre kifejlesztett bankkártya, a PayPass, ami 5000 forint alatti fizetéseknél nem kér PIN kódot, sőt át sem kell adni a pénztárosnak. A plasztikot a kártyabirtokos egyszerűen elhúzza egy elfogadó terminál előtt, majd egy hangjelzést követően már meg is történt a fizetés. Nem elhanyagolható, hogy a PayPass technológiát mobiltelefonokban is lehet alkalmazni. Ennek kezdeti módja a PayPass matrica, ami a telefon hátlapjára ragasztva helyettesíti a bankkártyát. Ma már léteznek olyan telefonok is, melyek matrica nélkül is képesek kezelni a PayPass rendszerét és kommunikálni az elfogadó terminállal.

A felmérésben résztvevők 52 százaléka hallott már a PayPass kártyáról, ám ennek csak fele tudná pontosan definiálni, hogy mi az. Az elfogadóhelyek és a kártyák számának növekedésével hamarosan jóval szélesebb körben ismerik és használják majd ezt a technológiát.