Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Filmalap a filmipari képzési program keretében 11 hiányszakma gyakorlatorientált képzését támogatja, melyek már rövid távon enyhítik a filmiparban mutatkozó súlyos szakemberhiányt - közölte a Filmalap.

Az idén először kiírt képzési pályázatokról a Filmalap Döntőbizottsága az adott terület gyakorló filmes szakembereinek bevonásával döntött. Idén, de legkésőbb 2017 elején elindul a Filmalap támogatásával a 11 hiányszakma képzése - többek között segédoperatőr (focus puller), vágó asszisztens, naplóvezető és rendező asszisztens - különböző oktatási intézményekben.

A pályázatok elbírálásának fő szempontja volt, hogy az egyes szakmai területekre beérkezett képzési tervek közül azok részesüljenek támogatásban, melyek szakmai színvonala kiemelkedik és valós piaci igényeket elégítenek ki. A pályázatok elbírálására szakmánként került sor. A 66 pályázat közül 12 szakmai képzés nyert támogatást több mint 55 millió forint értékben. A képzési pályázatot jövő év elején írja ki újra a Filmalap.

A támogatott képzések indulásával párhuzamosan a Filmalap életre hívta a Filmesgyakornok.hu online platformot és adatbázist, melynek elsődleges célja, hogy összekösse a gyakornoki lehetőséget kereső pályakezdőket és a gyakornokot kereső producereket, valamint segítse a fiatalok eligazodását a filmkészítés szakterületein belül.

"A magyar filmipar sikere hosszú távon a megfelelő szakmai utánpótláson múlik. Bízunk benne, hogy a Filmesgyakornok.hu jelentősen segítheti a pályakezdőket, hogy bekerüljenek a filmes vérkeringésbe, és minél előbb tapasztalt filmes szakemberekké váljanak." - összegezte Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.

Képzési járulékot vezettek be

A Filmalap öt éves működési tapasztalata, valamint filmipari szereplőkkel és oktatási intézményekkel történt egyeztetések alapján javasolta a filmszakmai képzési hozzájárulás bevezetését, mely a Filmipari képzési program forrása lett. Az újítás értelmében - július 17-ét követően regisztrált - minden magyarországi produkció a teljes költségvetésének 0,5 százalékot, de legfeljebb 15 millió forint mértékben hozzájárul a magyarországi filmes oktatás fejlesztéséhez. A 10 millió forintot meghaladó költségvetésű produkcióknak legalább 5 héten keresztül gyakornokokat kell alkalmazniuk, a gyakornokok száma a produkció költségvetésének függvénye.

A hazai filmipar egyértelműen fellendülőben van, amit nem csak az elmúlt évek filmes sikerei, hanem pénzügyi adatok is alátámasztanak. 2014-ben a hazai és nemzetközi produkciók gyártására hazánkban elköltött összeg meghaladta az 56 milliárd, 2015-pedig a 72 milliárd forintot. Magyarországon a filmgyártásra fordított költések 2010 és 2014 között elérték a GDP 0,15 százalékát, ami kétszerese az európai átlagnak - írta közleményében a Filmalap.