A szezon kezdetén egyelőre kereslet- és áresés tapasztalható a hízott liba- és kacsamáj piacán, ám az ágazat szereplői abban bíznak, hogy az utolsó negyedévben - híven a hagyományokhoz - már javul, azaz a vevők szempontjából romlik a helyzet.

A kereslet apadása miatt idén kilogrammonként 8-10 eurós árcsökkenést voltak kénytelenek elkönyvelni a feldolgozók. (Ez a fogyasztói árakon valamivel kisebb mértékben látszik, a fővárosi Nagycsarnokban a tavaly év végi hatezer forint körüli árak hajszállal négyezer alá apadtak.) A májlibaállomány 2008-hoz képest 20, a kacsaállomány pedig 30 százalékkal csökkent az idén, részben amiatt, hogy a visszaeső kereslet miatt a feldolgozók is kevesebb szerződést kötöttek a termelőkkel.

Magyar József, a Hungerit Zrt. vezérigazgatója szerint egyelőre próbálják talpra állítani a céget, amelynek 3-4 milliárd forintos kiesést okozott a tavalyi kényszerű leállás, így a 2008-as árbevétele 29 milliárd forint lett. Az idén nagyjából ugyanannyi állatot vágnak le, mint tavaly, és mintegy 32 milliárd forintos árbevételre számítanak. Számos korábbi partnerünk visszajött, és az is segíthet, hogy visszatérhetünk az orosz piacra - mondta Magyar. Igaz, ott inkább húsárura van kereslet, de ígéretesnek tűnik az arab országokból, valamint Kínából és Vietnamból mutatkozó érdeklődés is. Kisebb tételeket már értékesítettünk az utóbbi országokba, mostanában dől el, hogy rendszeres lesz-e a kapcsolat - tette hozzá a vezérigazgató.

Az ágazat évi 1800 tonna liba- és 450 tonna kacsamájat állít elő, átlagosan nyolcmilliárd forintos árbevételt érve el, a libatest-értékesítéssel együtt a szektor 18-20 milliárd forintos árbevételt termel - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke. Az export a meghatározó, hiszen a libamájból 1242,8 tonna, kacsamájból pedig 408,9 tonna ment külföldre tavaly, a fő piac Franciaország.

Míg a Négy Mancs tavalyi akciója több milliárd forintos veszteséget okozott az ágazatnak, a tapasztalatok szerint van az az alacsony ár, amelyen a francia kereskedők hajlandóak vásárolni. Ez látszik azon is, hogy a január-áprilisi libamájexport alig 3 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál, a kacsamájkivitel pedig tempósan növekedni tudott. Igaz, 2008-ban a libamájkivitel közel 6, a kacsamájexport pedig 11 százalékkal esett vissza.