A koronavírus megjelenése szinte azonnal lenullázta a szállásadók bevételeit. Márciusban a külföldi vendégek száma 73,6 százalékkal, a belföldieké 63,5 százalékkal csökkent, összesen 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a szálláshelyeken - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. Ráadásul amennyiben a vendég értesítette a szállást utazásának koronavírus miatti meghiúsulásáról, jogszabály szerint a már befizetett előlegeket vissza kellett utalni a vendégeknek.

Ennek ellenére a cégek döntő többsége a kivárásra rendezkedett be, legalább is ezt mutatják a cégmegszűnések havi bontású statisztikái - állapította meg az Opten.

Meglepő adat

Az alábbi táblázatból kiolvasható, hogy a járvány által leginkább érintett március és április hónapokban, nem csak az előző hónapokhoz képest, de a tavalyi év hasonló időszakához képest is kevesebb céget szüntettek meg tulajdonosaik. Ennek oka a szezon újraindításába vetett szerény optimizmus mellett a végelszámolásokkal és felszámolási eljárásokkal kapcsolatos bírósági és hivatali ügyintézés lassulása is szerepet játszhatott.

A cégek fennmaradását szolgálhatja a május 19-én bejelentett újabb 150 milliárd forint értékű szálláshelyfejlesztésre fordítható pályázati támogatás is, amelyet a kormány a Kisfaludy Program keretében hirdetett meg. A szektor újraindulását a szakmai szervezetek, memorandumok és ajánlások elkészítésével is segítik. Ilyet készített a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány is.

Szálláshely szolgáltatók száma
IdőszakÖsszes cég (db)
Cégalapítások száma (db)
2019. január445521
2019. február444424
2019. március444326
2019. április444015
2019. május443921
2019. június443412
2019. július443420
2019. augusztus44338
2019. szeptember444316
2019. október444823
2019. november444620
2019. december445123
2020. január446031
2020. február446525
2020. március446721
2020. április446311
Forrás: Opten

Kivárnak a piacra lépést tervezők

Egészen más képet kapunk, ha ugyanezen szektorban a cégalapítások statisztikáit vesszük górcső alá - írja az Opten. Március-áprilisban jelentősen visszaesett az ilyen profilú vállalkozások alapításának száma. A vizsgált időszakban, csak 2019 augusztusában volt ennél kevesebb cégalapítás, amit a szezon vége, illetve a cégbíróság szokásos nyári leállása indokol. A piacra belépni szándékozó befektetőket értelemszerűen elriasztotta a turizmus lefagyása, így vagy másba fektetnek, vagy elhalasztották piacra lépésüket.

A vendéglátás mellett a szálláshely szolgáltatás működése sem fog teljes mértékben visszaállni a járvány előtti állapotra. Úgy tűnik, hogy vendégként hosszú távon hozzá kell szoknunk például a távolságtartás, a maszkviselés és a fokozott higiéniai előírások betartásához. Mindez szükséges ahhoz, hogy újra magára találjon a hazai turizmus - véli Hantos Zoltán, az Opten céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.