Az a mintegy másfélezer vállalkozás, amely a tételes áfa kontroll adatok szerint 1 millió forint feletti áfaeltéréssel rendelkezik, vagy belföldi beszerzését jelentős részben kényszertörlés alatt álló adózókkal bonyolította, biztosan számíthat az első körben a revizorok fokozott érdeklődésére - írja honlapján a NAV.

A belföldi adózók közötti ügyletekről kiállított, legalább 100 ezer forint áthárított általános forgalmi adót (áfa) tartalmazó számlákról 2018. július 1-jétől elektronikus úton adatot kell szolgáltatni az adóhatóságnak. A számlázó program automatikusan, rögtön továbbítja a számlaadatokat a NAV-hoz. Az adatszolgáltatás azoknak is kötelező, akik számlatömböt alkalmaznak. Amennyiben az áfa legalább 100 ezer forint, öt napon belül kell elvégezni az adatszolgáltatást, ha pedig eléri az 500 ezer forintot, a számlán szereplő információkat a kiállítás utáni napon kell feltölteni.

Varga Mihály pénzügyminiszter két hete azt mondta, az online számlarendszer indulása óta eltelt fél év alatt bebizonyosodott, hogy segítségével szinte azonnal kiszűrhetőek a csalárd gazdálkodók, a rendszer még az

Európai Unió legnehezebben felderíthető csalástípusával, a számlázási cégláncok adócsalásával szemben is hatékony. Az online számlázás, amellett, hogy lehetővé teszi a szándékos jogsértőkkel szembeni célzottabb és gyorsabb fellépést, az adómorált is javítja, az adóhivatal jelzésére ugyanis csaknem az érintettek fele önként pótolta hiányosságát.

A NAV más rendelkezésre álló információkkal is összeveti az online számlaadatokat. A hivatal vizsgálja például azokat, akik az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer) nagy értékű áru feladójaként szerepelnek, de kötelező adatszolgáltatásukat nem teljesítették, valamint akik nagy forgalom mellett nullás adattartalmú áfabevallást nyújtottak be. Nem maradnak ki azok sem, akik bejelentett alkalmazott nélkül jelentős bevételt értek el.