A cég adózás utáni eredmény 2014-ban 6,8 milliárd forintot tett ki, az előző évi 5,9 milliárd forinttal szemben, osztalékként várhatóan 2,5 milliárd forintot vesznek ki a tulajdonosok.

Minden egyes forintnyi állami támogatás 6 forint lakáscélú költést indukál - mondta az elnök-vezérigazgató. A Fundamenta három csatornán értékesít, legnagyobb teljesítményt a saját személyi bankár hálózata nyújtotta tavaly, 289 milliárd forinttal. A partnerei - bankok és más pénzügyi intézmények -117 milliárd forint szerződéses összeget hoztak, míg az online értékesítés 16 milliárdot tett ki. Az utóbbi szerény összeg ugyan, de 74 százalékkal több az előző évinél - ismertette az adatokat Morafcsik László, értékesítési és marketingigazgató.

A pénztár tavaly 68,5 milliárd forint lakáshitelt nyújtott az ügyfeleinek, ami 36 százalékos növekedés egy év alatt. Ez a teljes magyar lakáshitel-piac mintegy 40 százalékát tette ki.

Jó a minőség

A pénztárnál a 90 napon túli késedelmi arány mindössze 1,5 százalék, szemben a forinthitelek 9 és a devizahitelek 19 százalékos késedelmével - mutatta be az arányokat Kiss András ügyviteli igazgató.

A teljes hitelállomány tavaly 180 milliárd forintra emelkedett, ez azonban csak 49 százaléka a betétállománynak.

A pénztár 200 milliárd forintot tart állampapírban és jegybanki betétben, ezek lejárata 2015 és 2028 közé esik. Idén növekvő hitelfolyósításra számítanak, miután az alacsony kamatkörnyezet átalakítja a megtakarítási szokásokat és így várhatóan élénkül a lakás- és a hitelpiac is.