Jelenleg azokat a lehetőségeket vették számba, miszerint a későbbi befektetőket - akik hasonló tevékenységet folytatnának mint a társaság - milyen módon tudnák támogatni - mondta Babák Mihály a portálnak.

Nem a cég megbízásából mentek tárgyalni, mivel az még nincs csődeljárás és végelszámolás alatt, annak vezetői jelenleg a reorganizáción dolgoznak - tette hozzá a polgármester.

A tulajdonos jelenleg azzal foglalkozik, hogy a hitelből milyen eszközökkel tudja magát kimenteni. Számunkra pedig fontos, hogy a fölöslegessé vált vagyontárgyaknak új tulajdonost találjunk, tehát a legfőbb kérdések, hogy lesz-e befektető és milyen támogatást kaphat létszámra vagy akár újfajta termékek gyártására - fogalmazott Babák Mihály. Szavai szerint a tárgyalások a jövőben tovább folytatódnak.

A Napi.hu elsőként számolt be róla január közepén, hogy súlyos válságba került a Szarvasi márkájú kávéfőzőket és az Ikeának is lámpákat gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt., nyár óta addig több mint 200 dolgozót küldtek el. A 66 éves társaság tavaly másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát, ám ez sem segített, a vezetőség októberében leállította a beruházást és az eszközök értékesítése mellett döntött.

A nagyrészt hitelből megvalósított fejlesztést annak érdekében hajtották végre - a társaság 2018 áprilisi bejelentése szerint- , hogy a svéd lakberendezési óriásvállalattól kizárólagos gyártási megbízását kapjanak egy lámpacsalád gyártására. A Napi.hu információi szerint azonban a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek jelentős mennyiségben. (Ez a termékcsalád az Ikea PS 2014 néven forgalmazott, a svéd bútorvállalat honlapja szerint a" tudományos fantasztikus filmek által inspirált" függőlámpáé.) A termék gyártását egy kínai vállalattól vették át. A cég tavaly áprilisban azt közölte az MTI híre szerint, hogy a számításaik szerint nyáron már ők lesznek a lámpacsalád kizárólagos beszállítói az Ikeának, és évi egymillió lámpa értékesítését tervezik. 120 új munkavállalót is felvettek akkor. (A szarvasi cég 1996-ban kötött együttműködési megállapodást a bútoróriással.)

Majd január 24-én zrt. bejelentette, hogy  66 év után befejezi termelését, miután a társaság súlyos likviditási gondokkal szembesült, melyet egyrészt a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása okozott. Az akkor közlés szerint a cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, összesen több mint 400 embernek mondtak fel, bár azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalatainknál. és további tárgyalások vannak folyamatban.

A Szarvasi már január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. Mint írták: "A vezetőség továbbra is minden erejével azon dolgozik, hogy fennmaradjon a nagy múltú Szarvasi név, folytatódjon a hagyományos termékek gyártása és munkahelyet biztosítson az elbocsájtott dolgozók egy részének".

A szarvasi gyár egyik tulajdonosa a szombathelyi Helios Kft. volt, a másik a kőszegi Csébics Ádám. A Heliosnak a Horvátzsidányban élő Csébics Ferenc a többségi tulajdonosa. A közös tulajdonosi kör és a közös menedzsment miatt a szarvasi gyár által felvett hiteleket a szombathelyi Helios Világítástechnikai Kft.-re is ráterhelték, és ez okozta a kft. bezárását - a kft. ugyanis január 18-án bejelentette alkalmazottainak, hogy ők is befejezik a termelést. A vállalkozásnál mintegy 80-90 ember dolgozott, de a bezárás több beszállítót is érint, így 350-400 munkahelyről van szó. A Helios Világítástechnikai Kft.-t 1992-ben alapították, fő tevékenysége villamos világítóeszközök gyártása volt. A társaság jelezte, hogy minden segítséget megad alkalmazottaiknak, ennek köszönhetően 60 fő már el is helyezkedett, és további tárgyalásokat folytatnak.