Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Még idén januárban derült ki, hogy nagy bajban van a legismertebb magyarországi, háztartási kisgépeket - lámpákat és kávéfőzőket - gyártó Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. A cég Békés megyében 85 fős csoportos létszámleépítést jelentett be 2018. december 21-én az illetékes kormányhivatalnál, ennek indokaként likviditási problémát jelölt meg.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. likviditási gondjait a lámpagyártás piaci környezetének megváltozása, egyes termékek veszteségessé válása és az új, nagy volumenben gyártani tervezett lámpamegrendelésének (az Ikea lakberendezési vállalatnak - a szerk.) visszaesése okozta - tudta meg korábban a Napi.hu a társaság menedzsmentjétől. Ezen a helyzeten a vállalkozás által végrehajtott másfél milliárd forint értékű beruházás sem tudott változtatni - amelynek keretében fröccsöntő gépeket, robottechnológia perifériákat, fémgőzölő és lakkozó berendezéseket vettek, mindezt saját erőből és bankhitelből finanszírozták.

A nagyrészt hitelből megvalósított fejlesztést annak érdekében hajtották végre - a társaság 2018. áprilisi bejelentése szerint- , hogy a svéd lakberendezési óriásvállalattól kizárólagos gyártási megbízását kapjanak egy lámpacsalád gyártására. A Napi.hu információi szerint azonban a gyártósorokról az elmúlt hónapokban nem megfelelő minőségű termékek is kikerültek jelentős mennyiségben. (Ez a termékcsalád az Ikea PS 2014 néven forgalmazott, a svéd bútorvállalat honlapja szerint a" tudományos fantasztikus filmek által inspirált" függőlámpáé - amely a vezető képen is látható.)

Majd a Szarvasi 2019. január 18-án, pénteken bejelentette dolgozóinak a termelés befejezését. az akkori közlés szerint a cég nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, összesen több mint 400 embernek mondtak fel, bár azon vannak, hogy segítséget nyújtsanak a volt alkalmazottaknak, ennek köszönhetően már közel hatvan főt tudtak elhelyezni partner vállalatainknál. és további tárgyalások vannak folyamatban - mondták akkor.

Azóta az is kiderült, hogy a kávéfőzőiről és lámpáiról ismert zrt. alig néhány hónappal a leállása előtt 752 millió forintos támogatást kapott a Pénzügyminisztériumtól (PM), ám azt nem vette igénybe.

Mi lesz most?

Babák Mihály szarvasi polgármester szerint a felszámolásig tartó folyamat sokáig húzódott - adta hírül a Newjsag.hu alapján a Beol.hu. A tulajdonosok először tagi befizetésekről döntöttek, a hitelezők azonban kezdeményezték a Gyulai Törvényszéknél a felszámolási eljárást.

A felszámolásra vonatkozó kérelmet még 2019. április 25-én kapta kézhez a bíróság. A felszámolás múlt héten csütörtökön kezdődött meg, az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével. A Cégközlönyben megjelentek szerint a felszámolóbiztos Pálfiné Titl Anett.

Így azok, akiknek a Zrt.-vel szemben követelésük van, erről a felszámolónál augusztus 14-től kezdve tehetnek bejelentést, negyven napon belül, legalább ötezer forint befizetése mellett. A bérkövetelés mintegy 200 egykori dolgozót érint.

A városi önkormányzat korábban minden lehetséges eszközzel igyekezett segíteni a bajba jutott cégnek. Felmerült az is, hogy megvásárolják a Vasiparit, de nem álltak rendelkezésre a további termelést lehetővé tevő feltételek - mondta Babák.

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-t 1952-ben szövetkezetként alapították, 1998 óta működik részvénytársaságként. Kávéfőzőt 1970-ben, lámpákat 1972-ben kezdett gyártani. A Szarvasi márkájú kávéfőző gépekből évente 130 ezer, míg lámpából 2 millió darabot gyártott.